Sepsiszentgyörgy, 2019. jînius 28.

oszi vasar.jogSzeptember 20–22. között Sepsiszentgyörgy városközpontja második alkalommal ad otthont a Nemzetközi Néptáncfesztiválnak és Őszi Vásárnak. A háromnapos rendezvény alatt több külföldi meghívott ifjúsági néptáncegyüttes lép színpadra, az estéket pedig népzenei és folkkoncertek zárják.

A családos rendezvény ideje alatt a gyerekek kipróbálhatnak különböző kézműves foglalkozásokat és népi játékokat. Idén sem hiányoznak a hagyományos ízek a vásári csárdából és a míves portékák a pultokról, de lesznek újdonságok is: ki lehet próbálni a hajdani fotógráfiai fortélyokat lyukkamera segítségével és történelmi játékokat hoz városunkba Toma és csapata Tolnáról. Szombat este a Nadara húzza a tüzes talpalávalót, vasárnap pedig a Muzsikás együttes és Petrás Mária koncertjével zárul a rendezvény.

PROGRAM

Péntek – szeptember 20.

17:00 - Játszóházas foglalkozások gyermekeknek / Míves Ház
18:00 - A rendezvény ünnepélyes megnyitója / színpad
18:15 - Táncegyüttesek műsora: Horvátország, Magyarország, Moldáv Köztársaság, továbbá romániai kisebbséget képviselő együttesek előadásában / színpad
19:30 - Gyermekvilág – eladással egybekötött kézműves kiállítás. Megnyitó beszédet mond Vetró Mihály a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola művészeti vezetője / Míves Ház
21:00 - Évadnyitó táncház, nemzetközi folkest. A táncházban közreműködnek a néptáncfesztivál meghívottai, zenél a Heveder zenekar, a Folker együttes, valamint a szolnoki Tisza Táncegyüttes Zenekara. Szervezők: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Háromszék Táncegyüttes, Lajtha László Alapítvány. / Bastion vendéglő

Szombat – szeptember 21.

11:00 - Borvízkóstolás – a Kulturális Örökségnapok keretében, a Megyei Művelődési Központ szervezésében / Erzsébet park
11:00 - 13:00 - Táncegyüttesek műsora / színpad
Vásári bábjáték: Szegény ember királysága – Cimborák Bábszínház / színpad
15:00 - Népviselet-bemutató a külföldi néptánccsoportok közreműködésével / színpad
15:30 - Táncegyüttesek műsora / színpad17:30 - A Nemzetközi Néptáncfesztivál gálája: Világok tánca – közös táncprodukció fesztivál résztvevőinek közreműködésével / színpad
18:30 - Fabatka és meghívottai (Sepsiszentgyörgy) / színpad
21:00 - Nadara zenekar / színpad
21:30 - Táncház, nemzetközi folkest / Bastion vendéglő

Vasárnap – szeptember 22.

11:00 - Tökfesztivál: töklámpás készítés, tökszobrászat, tök ínyencségek felszolgálása (záróra: 16 óra) – Gyermekek Palotájának környezetvédelmi köre és a dr. Kovács Sándor cserkészcsapat / vásártér
12:00 - Gyermektáncház: Folker együttes / színpad
17:00 - Párbeszédek az udvari zene és a népzene, valamint az udvari táncok és a népi táncok között.
Muzsikál a Codex együttes (Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda), közreműködik a Háromszék Táncegyüttes és a Passeggio Historikus Táncegyüttes (Kolozsvár) / színpad
18:30 - Menasági énekek és táncok – Repülj Madár Hagyományőrző Egyesület / színpad
20:00 - Muzsikás együttes (Budapest) / színpad

Állandó programok – Szeptember 21–22.

10:00–20:00 - Őszi termény- és kézművesvásár / Szabadság tér
11:00–20:00 - Borvíztörténeti kiállítás – a Kulturális Örökségnapok keretében, a Megyei Művelődési Központ szervezésében / Erzsébet park
11:00–17:00 - Népi gyermekjátékok – a Guzsalyas Alapítvány, a Caritas Családsegítő Szolgálata, dr. Kovács Sándor cserkészcsapat, a Tanulók Palotája, valamint a Vöröskereszt közreműködésével / Szabadság tér
11:00–17:00 - Történelmi játékok – Toma és csapata (Tolna) / Erzsébet park
14:00–15:00 - Jó ebédhez szól a muzsika – zenél István Ildikó és zenekara / Vásári csárda
13:00–15:00 - Vásári csárda hagyományos étkekkel és borkert / Vásári csárda
18:00–20:00 - Estebédhez szól a muzsika – zenél István Ildikó és zenekara / Vásári csárda

* A szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát.

 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01
 oszi vasar 01  oszi vasar 01  oszi vasar 01

Fotó: Toró Attila

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom