01 sepsiszentgyorgy info

enekeltversekfesztivalja2013. szeptember 27.

Az utóbbi években több énekmondó és énekelt verseket előadó művész koncertezett városunkban, Kátai Zoltán, Róka Szabolcs, Joós Tamás, Szélkiáltó együttes, Sebő-együttes, Misztrál együttes és több alkalommal az erdélyi Fűszál együttes is fellépett Sepsiszentgyörgyön, de itt működik két olyan csapat is, az Evilági és a Mácsafej, amely ebben a műfajban szerzett elismerést. Hagyományteremtő céllal szervezik meg a térségben is egyedülálló, Szeptember végén címmel az Énekelt Versek Fesztiválját, amelyen az idén a 75 éve született Szilágyi Domokos költőnkre is emlékezünk.

A Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program részeként megvalósuló rendezvénysorozat ebben az évben az első Chocofest – Édes Székelyföld című székelyföldi csokoládéfesztivál keretében zajlik szeptember 27-én és 28-án.

Tervezett program:

Szeptember 27. - péntek
19.00 KELEKÓTYA együttes (Barót)
20.00 KŐVIRÁG Együttes (Marosvásárhely)
21.00 SZABÓ BALÁZS BANDÁJA (Budapest)

Szeptember 28. - szombat
19.00 EVILÁGI együttes (Sepsiszentgyörgy)
20.00 MÁCSAFEJ zenekar (Sepsiszentgyörgy)
21.00 HANGRAFORGÓ együttes (Győr)

Az Énekelt Versek Fesztiváljának keretében a magyarországi Hangraforgó együttes a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban (szeptember 27, péntek, 9 óra) és a Székely Mikó Kollégiumban (szeptember 27., péntek, 13 óra) is koncertezik.

F. Sipos Bea és Faggyas László 2003 augusztusában vette fel a Hangraforgó nevet. Igényesen hangszerelt dalaikban a gitárok mellett hegedű, szoprán-, alt- és tenorfurulya, koboz, lant, mandolin, ukulele, valamint különféle ütőhangszerek is megszólalnak. Műsoraikban klasszikus és kortárs magyar költők versei egyaránt hallhatók.

Az Énekelt Versek Fesztiváljának támogatói: Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa, Sepsiszentgyörgy Város Tanácsa, Székely Nemzeti Múzeum, Kovászna Megye Tanácsa, Communitas Alapítvány, Park vendéglő, Tein Teázó, Mamut Copy.

0
0
0
s2sdefault

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom