Sepsiszentgyörgy, 2019. jînius 28.

Sebestyen plakat web2015. november 3. / Székely Nemzeti Múzeum

November 3-án, kedden, 18 órától Sebestyén József építész és műemlékvédő szakember Megújuló épített örökségünk a Kárpát-medencében címmel tart vetített képes előadást a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. Az est házigazdája Csáki Árpád történész.

Az előadó a 2013-ban megjelent Közös tér – Közös örökség című munkájának bevezetőjében így ír a témáról: „Az épített és tárgyi örökség emlékeit nem pusztán anyagi mivoltukban kell megőrizni, hanem együtt azzal a tudással, tálentummal, amely létrehozta azokat, s az adott helyhez kötődő emberek, események emlékezetével. Az egészséges nemzetekben, közösségekben e felismerés által él a kulturális javak oltalmazásának igénye, s annak tudata, hogy az elődök által teremtett értékeknek nem kizárólagos birtokosai, hanem örökösei, meghatározott időre szóló használói, s továbbörökítői. A védelem, a fenntartás ugyanis nem öncél.”


November 4-én, szerdán 18 órától az előadás Kézdivásárhelyen, az Incze László Céhtörténeti Múzeumban lesz hallható. Házigazda: Dimény Attila intézményvezető.

 Sebestyen-Jozsef-sepsiszentgyorgy-01  Sebestyen-Jozsef-sepsiszentgyorgy-01  Sebestyen-Jozsef-sepsiszentgyorgy-01
 Sebestyen-Jozsef-sepsiszentgyorgy-01  Sebestyen-Jozsef-sepsiszentgyorgy-01  Sebestyen-Jozsef-sepsiszentgyorgy-01

Fotó: Toró Attila

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom