01 sepsiszentgyorgy info

sepsiszentgyorgy kulturara epit2015. november 13. / Főtér

Novemberi időjárásban egyre nehezebb hangszereket a szabad ég alatt megszólaltatni: könnyen elhangolódnak, az ujjak is nehezebben mozognak. Szerencsére az éneknek nem szab gátat sem a napsütés, sem a hóvihar: a Snaps Vocal Band tagjai az évszaknak megfelelő időjárásban is szívesen énekelnek. „Az énekes jól felöltözik, több, vagy éppen kevesebb levegővel énekel” – vallja Cserkész Emese.

A Snaps Vocal Band koncertjére az épülő Főtéren kerül sor, november 13-án, pénteken, 17.30-tól. A Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít program keretében eddig filmvetítésnek, felolvasó színháznak, és klasszikus zenének is jutott hely. Cserkész Emese a következőt árulta el: „Az elmúlt 12 év során volt olyan, hogy csak klasszikust énekeltünk. Most nem azt fogjuk csinálni, hogy elővesszük a 12 év alatt tanult darabokat, hanem modern klasszikusokat tűzünk műsorra, aztán meg egy kis gospelt, egy kis jazzt, ilyeneket. A modern klasszikusok alatt kortárs műveket értek, huszonéves zeneszerzők műveit – ezeket szeretnénk a közönséggel megismertetni, megszerettetni.”

Az előző koncertek során kellemes helyszínnek bizonyult a Szabadság tér – aki tehette otthonról hozott pokrócba burkolózva hallgatta a koncerteket. A szervezők ezúttal is arra biztatnak mindenkit, hogy hozzanak magukkal takarót, öltözzenek fel vastagon – a sötétség beálltával hidegebb is van. A helyszínen természetesen forró teát is lehet majd vásárolni, kissé adventváró hangulatban zajlanak a fellépések. Cserkész azt is elárulta, hogy a program csúcspontjára, december 23-ra meglepetéssel készülnek – erről azonban egyelőre többet nem árulnak el.

Ülőhelyek megfelelő számban vannak, a téren pedig még mindig megtekinthető a Design Week szabadtéri kiállítása is. A koncert ingyenes.

0
0
0
s2sdefault

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom