Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

szinhaz kicsi2016. április 4. | Helyszín: Tamási Áron Színház

A portrékiállítás után mozgóképen is szembenézhetünk az Oscar-díjas alkotással

Négy éves kulturális fővárosi sorozatában Sepsiszentgyörgy a Kép évét nyitotta meg  február 19-én a Saul fia, azóta Oscar-díjas film portréinak tárlatával. A HátraArc című kiállítást követően, a Kép éve keretében Sepsiszentgyörgyön árpilis 4-én, 19 órától mutatják be Nemes Jeles László rendező alkotását a Tamási Áron Színház Nagytermében.

A Saul fia bemutatása óta sikertörténet, meghívást kapott a 2015-ös cannes-i fesztivál hivatalos válogatásába, ahol elnyerte a fesztivál nagydíját, a 73. Aranyglóbusz-gála díjkiosztó rendezvényén első magyar alkotásként kapta meg a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Aranyglóbuszt, a 88. Oscar-gálán pedig elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. A film egyik főszereplője Molnár Levente, a kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze, és Orbán Levente, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Mozgásszínház társulatának tagja is játszik benne.

„Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely segít, hogy emberek maradjunk, erről a reményről szól ez a film” – mondta az Oscar díj átvételekor a rendező, Nemes Jele László, akit, a főszereplő Röhrig Gézával együtt Kossuth-díjjal tüntetett ki a Magyar Állam.

A Saul fia filmvetítésre a jegyek egységesen 12 lejbe kerülnek, a Városi Kulturális Szervezőirodában vásárolhatóak meg.


Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy a Saul fia film április 4-ei, hétfői vetítésének időpontja egybeesik a kolozsvári színművész Bogdán Zsolt Ady pódiumestjének egyik előadásával. A költészet napja ünnepére kínált „...függök ezen a zord élet-párkányon”  című Ady-estet összesen 5 alkalommal tekinthetik meg Sepsiszentgyörgyön: április 4-én, hétfőn 13 és 19 órától, 5-én, kedden 13 és 19 órától, 6-án, szerdán pedig 19 órától a Háromszék Táncstúdióban. Jegyek elővételben a Városi Kulturális Szervezőirodában, nyitva tartás: hétfő–csütörtök 11–16, péntek 11–13, vagy előadás előtt a helyszínen, illetve a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók.  Jegyárak az Ady-estre: diák és nyugdíjas jegyek 7 lej,  a felnőtt jegy 15 lej.


Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Kónya Ádám Művelődési Ház, a Transilvania Film és a Tamási Áron Színház.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.