Sepsiszentgyörgy, 2019. jînius 28.

VAR 8634 haromszek tancegyuttes az en mesem vargyasi206. május 4 – 10. | Helyszínek: Nagyvárad, Szatmárnémet, Nagybánya, Nagykároly, Kassa, Sárospatak

A Háromszék Táncegyüttes május 4-10. között  hat helyszínen mutatja be a Furik Rita rendezésében készült Az én mesém c. gyermekelőadását valamint a Böjttől böjtig c. táncszínházi produkciót. A turné keretében erdélyi, magyarországi és felvidéki helyszíneken is bemutatkoznak.

HTE Bojtol Bojtig fotoHenningJanos-09616A Böjttől böjtig című darab férfi és nő kapcsolatának világát ragadja meg. Aki hittel böjtöl, megtisztul a világ dolgaitól, megőrzi a szívét, és újjászületik - vallja a felvidéki származású koreográfus-rendező - esélye van a  gyűlöletet szeretetre, a rabságot  szabadságra váltani, és az igaz szerelemhez eljutni. A szeretet születésének és elmúlásának, a boldogság akarásának és a boldogság hiányának érzékeltetésére tesz kísérletet, profán és szakrális vonatkozásaiban egyaránt. Az érzelmektől fűtött belső világot elődeink ma is érvényes, letisztult tartalmainak felhasználásával mutatják be, Erdély csodálatos népzenéje és a Felvidék vokális zenei értékeinek jelenlétével és táncos hagyományainak ötvözetével.

Az en mesem fotoHenningJanos-00905HTE Az en mesem HenningJanos03Az én mesém c. előadás a világirodalom és a magyar folklór ősmeséinek tiszta, egyszerű történeteiből, motívumaiból, valamint a varázsénekek mágikus erejéből építkezik. „Mély meggyőződésünk, amikor megmerítkezünk hagyományaink kincseiben, akárcsak a szomorú királylány szívét, úgy hangoljuk át magunkat is a boldogságra, hogy helyreálljon bennünk a világ. Mert a mese régebbi minden tudománynál, benne a világ rendjének ősi mintái és igaz képei őrződnek.” – vallják együtt az előadás alkotói. Az alkotófolyamatban Prezsmer Boglárka és Benkő Éva segítették a rendező munkáját. Az előadás mesés zenei világának megteremtésében Orbán Ferenc és a Heveder zenekar működtek közre.

(Fotók: Henning János, Vargyasi Levente)

A turné állomásai:
2016. május 4.: Az én mesémNagyvárad, Szigligeti Színház
2016. május 5.: Az én mesémSzatmárnémeti, Szakszervezetek Művelődési Háza
2016. május 6.: Az én mesém  – Nagybánya, Városi Színház
2016. május 7.: Az én mesémNagykároly, Városi Színház
2016. május 8.: Böjtől böjtig  – Kassa, Thália Színház
2016. május 9.: Az én mesémKassa, Thália Színház
2016. május 10.: Az én mesémSárospatak, Művelődési Központ

A turné megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja. Jegyek már kaphatók a helyszíneken. Az előadások pontos időpontja a társulat honlapján, a www.hte.ro oldalon olvasható.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom