Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptemper 4. / fotó: Toró Atila

sepsi szinhaz fotoToroAttila2016. június 20. | Közlemény

A Tamási Áron Színház névadójának állít emléket 2015/2016-os évadának legutolsó bemutatójával, a Zongotával Sardar Tagirovsky rendezésében. Az évforduló alkalmából készülő előadás Tamási Áron Zöld ág című regényének a továbbgondolása és egyben a Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciója.

Tamási Áron világa és a Zöld ág című műve is igen közel áll a természethez. A Zongota szereplőinek életét, jellemét, kapcsolatait az határozza meg a leginkább, hogy hová születtek. A szülőföld, annak látomásos szépsége, vadsága, a nagy távolságok és szélsőségek formálják a fiatalok személyiségét.

Az Zöld ág minden ember boldogságkereséséről, beteljesülés-vágyáról szól, a mindannyiunkban ott élő nosztalgiáról a gyerekkor iránt, az egyszerűbb élet iránt. Egy családi legenda indítja el a fiatalok útkeresését, hogy olyan egyetemes emberi kérdésekre keressenek választ, melyek mentén nem is ők, hanem mi: alkotók és befogadók válunk fontossá. Zongota völgye Erdélyben van, ahol a természet és a látomás egybefonódik, ahogyan az emberben is együtt él a racionalitás és irracionalitás.
A Zöld ág című regény, a népi és kortárs tánc, a zene, a tér és a színészi játék a színház szertartáshangulatát idézi, így a Zongota ünnepe annak, hogy emberek vagyunk, hogy élünk, hogy küzdünk, és hogy szívünkben ott rejlik a paradicsomi vágy.

Az előadás bemutatójára 2016. július 4-én kerül sor a gyulai Várszínpadon. Következő este, július 5-én ismét megtekintheti a produkciót a magyarországi közönség. Az itthoni, sepsiszentgyörgyi bemutató a 2016/2017-es évad első bemutatójaként szeptemberben lesz látható.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom