PA4 logo 32016. szeptember 15-18.

Fény- és épületfestés, tűztánc, animáció, a legendás lengyel plakátművészet, kalligráfia, felnőtt kifestős könyv-illusztráció, fizikai színházi játék, intenzív, változatos hang- és képi utazások, többek között ezek a negyedik pulzArt hívószavai. 2016 a kép éve Sepsiszentgyörgyön, így  MindenKÉPpen a vizualitás, a képiség köré épülnek a pulzArt történései.

A kortárs összművészeti fesztivál idén szeptember 15-18. között zajlik. Ebben az évben a rendezvények, műhelymunkák arra keresik a választ, hogyan egészíti ki, mit ad hozzá a vizualitás a zenéhez, irodalomhoz, milyen is a színház képisége, hogyan befolyásol egy alkotást az erőteljes képi jelenlét, de arra is, hogy a befogadóra hogyan hat a mindent elárasztó vizuál-dömping.

Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa programsorozat negyedik, és egyben záró tematikus éve a Kép éve. A 2013-ban indított sorozat a Hang és Szó évével, majd 2014-ben a Játék, 2015-ben pedig a Hagyomány évével folytatódott. A pulzArt kortárs összművészeti fesztivál ezeknek a tematikus éveknek az összegző, kiemelt eseménye, amelyen alkalom nyílik letapogatni a kortárs kultúra lüktetését, bemutatni a különböző művészetek friss irányzatait, útkereséseit.
„A kép keretezést  is feltételez, gondolati keretezést: mindig kiragadunk a valóságból egy részt, amit írásban, hangban, gesztusban, formált anyagban értelmezünk. Ahogyan az ember keretez, a pulzArt is keretez. Azt szeretnénk, ha a kép évében a pulzArt a vizuális ingerek mellett a csendnek, a belső képeknek is teret adna" – fogalmazza meg előzetesen Barta Mónika, a rendezvény koordinátora az idei pulzArt célkitűzéseit.

A fesztivál szeptember 15-én, csütörtökön indul, négy napon keresztül kiállításmegnyitók, író-olvasó találkozók, koncertek, színházi előadások, izgalmas műhelymunkák zajlanak, esténként pedig épületfestés, mapping és buli szerepel a programban. A szervezők felvállaltan úgy alkotják meg minden évben a programot, hogy legyen idő az ismerkedésre, az alkotók találkozhassanak a közönséggel, de egymással is.

Izgalmas hang és képi utazások  
 
Jelen lesz a pulzArton Dan Perjovschi, aki hosszú évek óta a nemzetközi művészeti élet szoros értelemben vett élvonalát erősíti: szerepelt a Velencei Biennálén, volt önálló kiállítása a Tate Modernben és a New York-i MoMA-ban is. A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben is láthatta a szentgyörgyi közönség munkáit, most a pulzArton a fesztivál-látogatók élőben végigkövethetik egy falrajz elkészülését, illetve arra is lesz lehetőség, hogy beszélgessenek vele munkájáról, a világról és arról, ami épp foglalkoztatja.  

Lassan elfeledett művészetet hoz vissza a figyelem középpontjába Sorin Trăistaru, aki négy napos intenzív műhelymunka során két kalligráfiai stílus megformázásába nyújt bepillantást.

A kortárs zenei világ izgalmas jelensége a brit Hidden Orchestra, amely Joe Acheson több hangszeres zeneszerző/producer szóló stúdióprojektje. Számos különböző zenei hátterű vendégelőadó működött közre az albumokon, ám az anyagokat külön-külön vették fel, majd Joe ötvözte őket, ezzel létrehozva egy valójában nem is létező, képzeletbeli zenekart. A virtuóz dobszólók energiája, a hozzá kombinált sötét, ám egyben gyönyörű dallamok és hangok kísérteties és felemelő elektronikus zenei élményt nyújtanak. Érdekessége, hogy kizárólag akusztikus hangszereket használ: a dobok, a helyszíni hangfelvételek és a természet hangjai energiával, érzelmekkel és hangulattal teli, intenzív, ütős, klasszikus zenét képeznek. Élő koncertjeik – ahol a frontembert két dobos képezi – meglepetést keltettek már a legelső fellépések alkalmával. Nemcsak hangzásban, de vizualitás szempontjából is egy intenzív, változatos utazásra hívja a pulzArt közönségét a "rejtőzködő együttes".

Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító; a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja is jelen lesz a fesztiválon. Munkáiban ritka emberismerettel, az egymást szétfeszítő igazságok egyidejű bemutatásával rajzolja ki a létezést, és teszi ezt annyira közvetlen és személyes hangon, hogy már-már azt érezzük: saját ablakunkon keresztül látjuk mindezt.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház a régió egyik legfontosabb kísérletező színháza, amelyet Urbán András rendező sajátos munkamódszerű és esztétikájú produkciói fémjeleznek. A pulzArtra a Rózsák című előadásukkal érkeznek. A Rózsák a társulat 2010-ben bemutatott, Tolnai Ottó azonos című szabadverséből készült, A kisinyovi rózsa előadásának folytatása, a fizikai színház nonverbális eszköztárának elemeiből építkező lírai újragondolása. Abszurd jelenetképekből összefűzött, sajátosan szürreális színpadi világ, a nézői déjá vu-érzetet folyamatosan stimuláló cselekvéssor és szuggesztív színészi játék. A múlt-jelen-jövő álmoskönyve.  
A fesztiválról további részletek a www.pulzart.ro honlapon lehet találni. A rendezvény promóvideója: https://www.youtube.com/watch?v=JUoNU9vl20s

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala
Társszervezők: Bod Péter Megyei Könyvtár, Tone Troopers Audio-Vizuális Egyesület
Partnerek: Kovászna Megye Tanácsa, Háromszék Táncegyüttes, Tamási Áron Színház, M Studio Mozgásszínház, Cimborák Bábszínház, Lábas Ház, Romániai Képzőművész Szövetség Sepsiszentgyörgyi Fiókja, Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér, MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület, Kónya et Kónya Ponopol, Köntés Pincegaléria, Hostel Beer Pub, Tein Teaház
Támogató: Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Szépírók Társasága

(A Városimázs Iroda közleménye)

0
0
0
s2smodern

© 2002 – 2017 – sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

Webdesign:
DIGITAL STUDIO

Impresszum | Adatvédelem

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.

További információk:

Egyetértek!