Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

manus orkoi ciganytalalkoz2016 október 1-2. | Helyszín: Városi Stadion

A Lármafa Egyesület 2016 október 1-2. között szervezi meg a Manus őrkői cigánytalálkozót a sepsiszentgyörgyi Városi Stadionban. A fesztivállal szeretnénk terepet teremteni egy olyan találkozásnak, amely résztvevői - látszólag - egymástól távol álló, egymást nem ismerő szociális körökből érkeznek. Behatárolódás és karakteresedés helyett határokat bontunk egy valódi találkozás vágyával.

Helyszínváltozás: a Manus fesztivál a Sugás úti halastó mellett lesz megtartva, nem a Városi Stadionban.

Első sorban táncra és zenélésre építve, nyelvekre, melyek megszólaltatásában a cigányság igazán beavatott. Ezen túl meg beszélgetések, képzőművészeti tárlatok, színház és filmvetítések által kezdeményezünk egy kölcsönös tanulást, ráismerést, újrafedezést és visszatalálást ismert és ismeretlen területekre.

Célunk sokkal inkább kíváncsiság, mint cél ezen közösség önmagára ismerésére és az ebből kibomló öntudat megmutatkozására, amelynek nem több, mint részesei és látói lehetünk.


* * *


Program

Október 1. Szombat
13-15 óra –  gyerekfoglalkozás (óriás falfestés, játékok), színházi foglalkozás nagyobbakkal (Fekete Lovas Zsolt és Rácz Endre vezetésével)
15-16 óra – főzés, ebéd
15 óra –  fotó foglalkozás a Magma Kiállítótér munkatársainak vezetésével (folyamatos)
16-18 óra – előadások a cigányság történetéről, helyzetéről, kultúrájáról
18 óra – filmvetítések (cigánymesék, téma filmek )
19 óra – Open stage ( nyitott színpad )
20 óra – Őrkői cigánytánc
21 óra – Karáván Familia - Budapest
22 óra – örömzene tábortűznél

Október 2. Vasárnap
13-16 űra – ügyességi verseny, színházi foglalkozás
14-16 óra – (szünettel) kerekasztal beszélgetés
16-16:30 óra – őrkői gyerekek műsora
17-18 óra – előadások (cigányság kultúrájáról, helyzetéről )
18 óra – színházi bemutató, filmvetítés
19 óra – cigány mesemondók, tűz-zsoglorködés
20 óra –  Koncert a helyi zenészekkel ( közös produkcíó )
21 óra –  Parno Graszt záró koncert

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.