Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Mateias2016. november 3. | Helyszín:

Novemberben az „Andrei Mureșanu“ Színház egy új bemutatóval kedveskedik Sepsiszentgyörgy színházkedvelő közönségének, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. November 3-án, csütörtökön, délután 5 órától mutatja be azt ARTA teremben Ludas Matyi című előadását Mirela Bucur rendezésében.

Lényeges, ebben a multikulturális közösségben a magyar népmesekincset megismertetni a román gyerekekkel, ekképpen hozzájárulva egymás kultúrájának megismeréséhez, és egy kiegyensúlyozott párbeszéd lehetőségének megteremtéséhez.

Mirela Bucur rendezőnő úgy véli, hogy az általa rendezett Ion Creangă mesék alapján készült trilógia („A kecske és a három gida”, „Apó lánya, anyó lánya”, illetve a „Két arany”) után, melyeket az elmúlt 17 év során telt házzal játszott a színház román és magyar anyanyelvű gyerekek számára egyaránt, szükségszerű, hogy a magyar folklórból származó mesét is színpadra állítson. „remélem, hogy ez az előadás a román és magyar gyerekek körében ugyanolyan sikernek fog örvendeni, mint az előző produkciók.” (Mirela Bucur)

Az előadás díszlet- és jelmeztervezője: Máron Erika, koreográfiáját Magyar Csaba és Bajkó László jegyzi. Játsszák: Liviu Popa, Marius Popa, Camelia Paraschiv, Sergiu Aliuș, Mona Codreanu, Costi Apostol, Daniel Rizea, Nae Croitor és Pakucs Sonia.

(Az Andrei Mureşanu Színház sajtóközleménye)

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.