2016. december 15. | Helyszín: Erdélyi Művészeti Központ

2016. december 15-én, csütörtökön 18 órakor kerül sor Jakobovits Miklós (1936 – 2012) festőművész emlékkiállításának megnyitójára az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítótermében.

A tárlatot megnyitja Kányádi Irene, művészettörténész, a Partium Keresztény Egyetem előadótanára, Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője.

Közreműködik Kónya-Ütő Bence a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze

A kiállítás megtekinthető: 2016.december 16. és 2017. január 15. közt, keddtől péntekig, 10-től 17 óráig, szombaton és vasárnap 10-től 14 óráig.

* * *

* * *

In memoriam – Jakobovits Miklós

Jakobovits Miklós 1936-ban született Kolozsváron örmény-katolikus családból. Édesapja oldalán, aki elismert cím és cégtábla, valamint díszletfestő volt, Miklós már 4-5 évesen megismerkedik a színek, a festőeszközök, a kép és plasztikakészítés varázsával. Mindez mellett elsajátítja a felirat és betűszerkesztés művészetét, valamint megismerkedik a plakátkészítés fortélyainak és anyagainak világával. Később ugyancsak édesapja révén találkozik a nagy betűs Művészettel is.

1955-től a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát.

Művészetére nagy hatással volt Mohi Sándor festészete, Nagy Albert szellemének erkölcsisége, Fülöp Antal Andor emberi – festői becsületessége.

Mindezeken túl, Jakobovits Miklós életében és művészetének kiteljesedésében, cáfolhatatlanul a legmeghatározóbb szerep feleségének és művésztársának, Jakobovits Márta keramikusművésznek jut.

Nemcsak mint művész volt roppant fontos személyiség, hanem az erdélyi magyarság életének is meghatározó alakja volt. Többek között a Körösvidéki Múzeum (Nagyvárad) főmuzeológusa és a Barabás Miklós Céh elnöke volt. Rengeteg díjat kapott: 1974: Kulturális Érdemrend; 1994: Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet "Szolnay Sándor" díja; 1996: Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet "Hollósy Simon" centenáriumi emlékérme; 1996: Budapesti örmény kisebbségi önkormányzat "Kiss Ernő-Lázár Vilmos" emlékérem; 1997: Romániai Örmények Szöv. Művészeti Díja; 2002: a Magyar Köztársaság Tisztikeresztje; 2003: Munkácsy Mihály-díj; 2006: Kriterion-koszorú; Pro Partium díj; 2008: Életmű-díj;2010: A kortárs romániai kultúra kiválósága, Román Kulturális Minisztérium, 2012 Arshile Gorky díj,  2012 - Magyar Érdemrend középkeresztje , 2013 - Magyar Művészetért Posztumusz Díj

Elméletben is érdekelték a művészet számára fontos kérdései. Művészeti írásokat, esszéket közölt művészkollegáiról, a romániai, de leginkább az erdélyi magyar és román művészetről. 

Fontosabb munkái:
A színek üzenete, Bukarest, 1987
Reflexiók, Debrecen, 1990
Néró papírmaséból, Debrecen, 1991
Gondolatok az erdélyi képzőművészetről, Nagyvárad, 1993

A rendszerváltás előtt azon kevesek közé tartozott, aki a diktátor házaspárt karikaturisztikus formában jelenítette meg a 70-es években „Néró papírmaséból” című könyvében, Ceausescu portréját felhasználva alkotott - a rendszerváltásig szigorú titokban tartott – gúnyképeket.

A ’80-as évektől kezdődően egyre inkább el kezdett eltávolodni a figurativitástól, és egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a különböző formák által kialakított ritmus kifejezőerejére. Az ez után következő periódusra már főként a képtárgyak, a papírmunkák és a  kerámiák jellemzőek.

Fiatalkori és kései munkáira egyaránt jellemző, hogy adott témákhoz vagy motívumokhoz többször is visszatér: újraelemzi, újra eljátszik velük. A kapuk, boltívek, ablakok és falak formái és struktúrái visszautalnak a ’70-es években festett örményországi tájképekre, vagy az 1962-ben a Dobrudzsai alkotótáborban látott szegényes házikókra, tájakra.

Munkásságára nagy hatással volt a szürrealizmus, az olasz metafizikus festészet, főleg Carlo Carra és Giorgio Morandi művészete.

Anyaghasználatát egy állandó kísérletezési folyamatként határozhatjuk meg. Számára sok esetben a munkafolyamat volt maga a tanulmány: a különböző matéria hatását kereste különböző kürölmények között. Ebben az értelemben az arte povera irányában haladt, továbbfolytatva egy olyan művészi törekvést, amely a bevonta a művészeti közegbe a hétköznapi anyagokat is.

Jakobovits Miklós munkáit szemlélve egy folyamatosan újrateremtett világnak lehetünk tanúi, ahol az újjáteremtés  aktusa meditatív jelleggel bír. Ezek a munkák a művész létről való meditációjának egyfajta mantrái. Nem narratívák, nem elbeszélések, hanem a színeknek és a formáknak a mágikus aktusai, amelyek olyan tartalmakat és emóciókat hordoznak, amelyeket „csakis a színek nyelvén lehet elmondani”.