01 sepsiszentgyorgy info

Városi Színház: Bigámia

2017. december 31. | Helyszín: Vigadó Művelődési Ház, Kézdivásárhely

 

Mivel a Városi Színház tavalyi szilveszteri vígjátéka minden idők egyik legsikeresebb kézdivásárhelyi előadása volt, idén szilveszterkor hasonló produkcióval várja közönségét a színház. A szerző ezúttal is Ray Cooney, a rendező is Kolcsár József, a színészek között pedig Lung László Zsoltot, Márdirosz Ágnest, Kiss Lászlót és Daczó Zádort is viszontláthatják a nézők. A Bigámia című előadást a Vigadó Művelődési Ház nagytermében játssza a társulat december 31-én 18 órától, január 3-án és 4-én pedig este 19 órától.

 

 

Tamási Áron Színház: Chioggiai csetepaté | Fotó Barabás Zsolt2017. december 31. | Helyszín: Tamási Áron Színház

 

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 2017. december 31-én, szilveszter estéjén 18 órai kezdettel Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté  című vígjátékával búcsúzik az óévtől és ünnepli az újévet.

 

romaniaErdélyi civil szervezetek jóvoltából (AGFI, CEMO, SZNT), első alkalommal sikerült tematizálni a romániai magyarokkal szembeni jogsérelmeket, az emberi jogi kötelezettségeket felülvizsgáló ENSZ mechanizmuson belül.

 

Escorial TASZ foto Barabas Zsolt 2A Tamási Áron Színház december 27-re tervezett Escorial című előadása objektív okok miatt elmarad. A már megvásárolt jegyek december 28-ig a Kulturális Szervezőirodában visszaválthatóak, illetve átválthatóak más előadásokra. Január folyamán két alkalommal tekinthetik meg Escorial című előadást, 5-én és 21-én 19 órai kezdetekkel.

 

Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete 2017. december 22. | Helyszín: Szimpla Kávézó

 

A könyvkedvelők nagy örömére városunkba látogat a Könyvturi | élőKönyvtár. A Mikes Kelemen Líceum Diáktanácsa (MKDT) december 22-én 11:00-20:00 óra között valósítja meg az EMKISZ kihelyezett rendezvényét a Szimpla Kávézóban.

 

Illusztráció: Karácsonyi vásár 2015-ben2017. december 15 – 24. | Helyszín: Szabadság tér

 

December 15-én, pénteken kezdődik a sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásár a főtéren. Idén több mint hatvan kézművestől, őstermelőtől lehet beszerezni az angyalfiát és természetesen a lacikonyhák is kínálják majd a hagyományos vásári étkeket. A következő tíz napban közösségi ünnepi programokra is várják a lakókat, lesz karácsonyi tombola, táncbemutató és ének, a vásár helyszínén pedig fotófalat is kialakítanak ki, ahol mindenki elkészítheti idei ünnepi üdvözletét. A karácsonyi vásár naponta 12–20 óra között tart nyitva, december 24-ét leszámítva, amikor 10 és 14 óra között lehet ajándékokat beszerezni.

 

Titkos ablak – „Andrei Mureșanu” Színház bemutatója2017. december 22. | Helyszín: „Andrei Mureșanu” Színház

 

Az „Andrei Mureșanu” Színház társulata egy kortárs szöveg bemutatójával zárja a 2017-es esztendőt. A Stephen King novella alapján készült Titkos ablak (melynek sikeres filmváltozata is készült Johnny Depp főszereplésével) egy érzelmekkel és feszültségekkel telített előadás, ahogy ezt megszokhattuk a rendezőnőtől, Iris Spiridontól. 

 

 

 reinsinger janos2017. december 19. | Helyszín: Székely Nemzeti Múzeum

 

A Székely Nemzeti Múzeum 2017. decemberétől kezdődően fél évig tartó képzőművészeti témájú előadás-sorozatot indít a Bartók Teremben. Az előadó, dr. Reisinger János irodalomtörténész és bibliakutató elsőként december 19-én, kedden 18 órától tart vetített képes előadást MS Mester: Krisztus születése címmel és mutatja be hiánypótló, gazdagon illusztrált művelődéstörténeti munkáját, A Biblia a magyar képzőművészetben című kötetet.

 

trio a la kodaly 960px2017. december 17. | Helyszín: Tamási Áron Színház

 

A Kónya Ádám Művelődési Ház által szervezett sepsiszentgyörgyi hangversenyévad keretében december 17-én, vasárnap 19 órától a Tamási Áron Színházban karácsonyi ünnepi hangversenyre kerül sor Utazás a népdalok szárnyán Kodály Zoltánnal címmel. A koncerten Kodály Zoltán, illetve Erdő Zoltán népdalfeldolgozásait hallhatjuk a Trio á la Kodály, a Georgius Kamarazenekar és a Csíki Kamarazenekar előadásában, Oláh Dezső hangszerelésében. 

 

Mozart és a bécsi klasszicizmus – Leckehangverseny évad indul Sepsiszentgyörgyön2017. december 15. | Helyszjn: Tamási Áron Színházban

 

Idén sem maradnak el a leckehangversenyek a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház zenei kínálatából. Az évad első oktató hangversenyére, amelynek a témája Mozart és a bécsi klasszicizmus, december 15-én 10 és 12 órától kerül sor a Tamási Áron Színházban. A hangverseny zenei anyaga a Mozart Kis éji zene című művén alapszik, közreműködik a Georgius Kamarazenekar, a mesélő Adorján Csaba.

 

sepsiszentgyi dramas diakok Budapest 02A Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó Színházműhely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával egy komplex és művészeti tehetséggondozó projektet valósít meg.

 

 

Elevacio EMUK Sepsiszentgyorgy 20172017. december 15. | Helyszín: Erdélyi Művészeti Központ

 

Az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítótermében 2017. december 15-én, pénteken 18 órakor Eleváció címmel nyílik Mészáros Gergely, Tomcsik Judit és Péter Alpár képzőművészek kiállítása.

A vendégeket köszönti Vécsi Nagy Zoltán, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője.

A kiállítást megnyitja Várallyay Réka művészettörténész.

 

Vida Gábor: Egy dadogás története - könyvbemutató a Tein Teaházban2017. december 13. | Helyszín: Tein teaházban

Vida Gábor Egy dadogás története című életrajzi regényének bemutatójára 2017 december 13-án, szerdán 18 órai kezdettel kerül sor a Tein Teaházban.

 

Beszélgetőtárs: Tamás Dénes egyetemi tanár, író

Könyvbemutató - Gazda József: A Golgota útján2017. december 12.  | Helysznín:  Bod Péter Megyei Könyvtár

 

Gazda József kovásznai író, szociográfus, művészettörténész legutóbbi könyvének – A Golgota útján – bemutatójára kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében, 2017. december 12-én, kedden 18 órától. A rendezvényen a szerző beszélgetőtársa: Kiss Jenő nyugalmazott könyvtárigazgató.

 

Időn kívüli Nepál – fotókiállítás a Köntés Galériában2017. december 15. | Helyszín: Köntés Galéria


Időn kívüli Nepál címmel nyílik Francisc Mráz  Ferkó, Andrei Conțiu és Gyuri Ilinca fotókiállítása 2017. december 15-én, pénteken 18 órától a sepsiszentgyörgyi Köntés Galériában (Csíki u. 5.).

 

 

A Mohos Fotóklub éves tárlata - 20172017. december 14. | Helyszín: Köntés Pincegaléria

 

A Mohos Fotóklub éves tárlatának megnyitójára 2017. december 14-én, csütörtökön 18 órától a sepsiszentgyörgyi Köntés Pincegalériában (Csíki u. 5.) kerül sor.

 

Angyalvaro mesek Tipe Tupa2017. december 11. | Helyszín: Vártemplom

 

A X. éves Tipe Tupa Egyesület szervezésében Angyalváró mesemondás zajlik a sepsiszentgyörgyi Vártemplomban december 11-én, 19 órától. A felnőtteknek, szülőnek, nagyszülőknek és gyerekeknek szánt programra a belépés ingyenes.

 

Joemberek probafoto 02Az M Studio első alkalommal mutatkozik be Szlovákiában december 18-án, előtte pedig két belföldi vendégjátékot is tartanak, Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson lépnek színpadra december 11-12. között a Jóemberek c. előadással.

 

Varoterem Projekt ZERO 1 2017. december 10. | Helyszín: Tamási Áron Színház, Kamaraterem

 

2017. december 10-én, vasárnap, 20 órai kezdettel lesz megtekinthető a Tamási Áron Színház Kamaratermében a Váróterem Projekt egyik legfontosabb előadása, a Botos Bálint által rendezett Zéró című produkció.

 

InSitu 2 PL w2017. december 8. | Helyszín: MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér

 

A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben IN SITU 2 címmel csoportos kiállítás nyílik 2017. december 8-án, 19 órakor. A kiállítást megnyítja UNGVÁRI-ZRÍNYI Kata.

 

mestersegek nagyvasara Sepsiszentgyorgy2017. december 9 – 10. | Helyszín: Székely Mikó Kollégium, Konferenciaterem

 

Adventi hangulat, forralt bor, mézeskalács és kézműves termékek várnak minden kicsit és nagyot a hagyományos karácsonyi kézműves vásáron!

 

Tanchaz Sepsiszentgyorgy2017. december 8. | Helyszín: Támási Áron Színház

 

2017. december 8-án, pénteken 21 órától a Tamási Áron Színház előcsarnokában táncházra kerül sor. A házigazdák Ádám Júlia és Melles Endre, muzsikál a Heveder zenekar és a Folker együttes. A táncházban táncoktatás is lesz, a házigazdák által tanított anyag az aktuálisan húzott táncrendhez igazodik az este folyamán. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

Sukosd Ferenc EMUK Sepsiszentgyorgy2017. december 8. | Helyszín: Sepsiszentgyörgy, Erdélyi Művészeti Központ

 

Az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótereiben Sükösd Ferenc festőművész kiállítása nyílik pénteken, december 8-án 17 órától.

 

Erdelyi Alpok Szekely Arpad Sepsiszentgyorgy2017. december 7. | Helyszín: Bene Ház

 

Székely Árpád: Erdélyi-Alpok (Földrajzinév-használat) című könyvének vetítéssel egybekötött bemutatójára december 7-én, csütörtökön, 18 órakor kerül sor a Vadon Egyesület szervezésében a Székelyföldi Vadászati Kiállítás Bedő Albert előadótermében (Bene-ház).

 

 

Preda Barna Az en falum Zalanpatak2017. december 7. | Helyszín: Bod Péter Megyei Könyvtár

 

Préda Barna Az én falum, Zalánpatak című könyvének sepsiszentgyörgyi bemutatójára kerül sor csütörtökön, 2017. december 7-én 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében. A szerző beszélgetőtársa a rendezvényen a könyv kiadója, dr. Péter Sándor. Közreműködnek Farkas József zalánpataki helytörténész, a szerző munkatársa, illetve Préda Jenő rangidős zalánpataki muzsikus. Házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató.

 

Banda foto UrmosiLeventeMihaly 2048 DSC027872017. december 7.  | Helyszín: Tamási Áron Színház

 

A Háromszék Táncegyüttes közkívánatra újra bemutatja Sepsiszentgyörgyön A banda c. előadását, Könczei Árpád rendezésében. Az előadást 56. alkalommal játssza az együttes, december 7-én, csütörtökön 19 órától lehet megtekinteni a Tamási Áron Színház nagytermében. Jegyek elővételben a Kulturális Szervezőirodában kaphatók (tel. 0267-315104).

 

TASz M Studio 2017 decemeberA szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje: Hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 10–14 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.

RO–520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér, 1.
Tel/Fax: 0267 351 886, Tel: 0267 312 104, 0728 083 336

 

 

 

Adventi Rahangolo Szocs Botond2017. december 2. | Helyszín: Unitárius templom

2017. december 2-án, 18 órakor a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban lép fel Szőcs Botond sepsiszentgyörgyi ifjú zongoraművész.

 

Műsoron: Fryderyk Chopin, George Enescu, Sergey Rachmaninov zongoraművei
Felkészítő tanár: Prof. univ. dr. Stela Drăgulin
Szervező: Karácsony Gabriella és Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyház

Cimnborak Babszingaz A so foto Toro Attila 012017. december 3. | Helyszín: Cimborák Bábszínház stúdióterme

 

A Cimborák Bábszínház december 3-án, advent első vasárnapján, Nagy-Kopeczky Kálmán halálának második évfordulóján emlékezik a társulat alapítójára.

 

 

Közös adventi gyertyagyújtás Sepsiszentgyörgyön2017. december 3.

 

Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében idén hetedik alkalommal tartanak ünnepi gyertyagyújtást a főtéri óriás adventi koszorúnál. Ma már hagyománnyá vált, hogy ez alkalommal felkapcsolják a város ünnepi fényeit. A szervezők idén is forró teával és mézeskaláccsal várják mindazokat, akik részt szeretnének venni Sepsiszentgyörgy közös adventi ünnepén.

 

 

Csodaváró a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban 2017. december 2., 9., 16. | Helyszín: Csernáton, Haszmann Pál Múzeum

 

A csernátoni Haszmann Pál Múzeumban, a hagyományokhoz híven, idén is családos programokkal készülnek az adventi szombatokra, amikor kicsik és nagyok együtt hangolódhatnak karácsonyra.

 

Sepsiszentgyorgy zaszlo 1848 3A Székely Nemzeti Múzeum jelentős zászlógyűjteménnyel rendelkezik, amelyek közül kiemelt jelentőségűek a különböző hadi zászlók. Az utóbbiakból az év folyamán a Múzeum két darabot küldött restaurálásra, pontosabban Sepsiszentgyörgy város 1848-as nemzetőrségi zászlaját, illetve a brassói 2. gyalogezred 3. pótszázadának lobogóját, amelyet a város közönsége ajándékozott a századnak 1914-ben.

 

Bod Peter Megyei Konyvtar2 2017. november 29.  | Helyszín: Bod Péter Megyei Könyvtár

 

Két alkalommal kerül sor Sepsiszentgyörgyön rendhagyó irodalomórára a Magyarországon évek óta működő, Versek szódával című programsorozat jegyében, „Arany János üzenetei” címmel, szerdán, november 29-én a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében. A rendezvényen 11 órától a Székely Mikó Kollégium, 13 órától pedig a Mikes Kelemen Elméleti Líceum középiskolás diákjai vesznek részt.

 

Házasság, frissítve – Könyvbemutató a Míves Házban2017.  november 29. | Helyszín: Míves Ház

 

Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban 2017. november 29-én, szerdán 18 órától bemutatják Kónya Zoltán Házasság, frissítve című könyvét, amelyet Kónya Eszter illusztrált. A szerzővel Papp Adolf és Balázs Réka családterapeuta beszélget.

 

Sepsiszentgyörgy, Bod Péter Megyei Könyvtár2017. december 4. – 15. | Helyszín: Bod Péter Megyei Könyvtár Gyermekrészlege

 

A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gyermekrészlege karácsonyváró, olvasásnépszerűsítő programot hirdet 8-12 és 13-15 éves olvasóinak, Adventi történetek – Várakozz könyvekkel, varázsolj betűkkel! címmel.

 

ahogyan52017. november 23. és december 1. között több budapesti helyszínen kerül bemutatásra az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című fórumszínházi, valamint az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás. A délelőtti előadások mellett, amelyek a társulat osztálytermi- projektjének részét képezik, esténként a Katona József Színház, a B32 Galéria és Kultúrtér és az S4 Háló Közösségi és Kulturális Központ ad otthont a Fazakas Misi által rendezett előadásoknak.

 

12017. november 29., 30. | Helyszín: Bábstúdió

 

A nagy sikerű erdélyi turné után, melynek során Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron járt a Cimborák Bábszínház kamaszoknak készült, Cyber Cyrano című darabja, idén utoljára Sepsiszentgyörgyön kerül előadásra.

 

Roska Márton: Székelyföld egyes bronzkori leleteinek elemzése2017. november 29. | Helyszín: Székely Nemzeti Múzeum

 

A Tortoma Könyvkiadó minden érdeklődőt szeretettel meghív Roska Márton hat régészeti tanulmányát tartalmazó Székelyföld egyes bronzkori leleteinek elemzése című könyvének sepsiszentgyörgyi bemutatójára.

A kötetet bemutatja Székely Zsolt régész, a kiadvány szerkesztője.

 

MarkusZinhaz Laci kiralyfi2017. november 24-26. | Helyszín a Cimborák Bábszínház stúdióterme

 

A Cimborák Bábszínház meghívására 2017. november 18-28. közötti időszakban Sepsiszentgyörgyön tartózkodnak a pécsi MárkusZínház, Blattner Géza díjas bábművészei Vajda Zsuzsanna és Pilári Gábor. 2017. november 24-én, pénteken 18 órától és november 25-én, szombaton 11 órától szabadelőadásként játsszák a Laci királyfi című interaktív bábos meséjüket, valamint november 26-án, vasárnap 17 órától a Betlehemi történet című előadásukat tekintheti meg a sepsiszentgyörgyi közönség. Az előadások helyszíne: a Cimborák Bábszínház felújított stúdióterme.

 

A PONT Kiadó könyves estje a Bod Péter Megyei Könyvtárban2017. november 23. | Helyszín: Bod Péter Megyei Könyvtár

 

Már-már hagyománnyá vált, hogy ősszel a budapesti PONT Kiadó elhozza Sepsiszentgyörgyre is új könyveit. Ezúttal csütörtökön, 2017. november 23-án 18 órától kerül sor a Bod Péter Megyei Könyvtárban egy újabb találkozóra, melynek házigazdája Szonda Szabolcs könyvtárigazgató lesz.

 

Frenák Pál-bemutató az M Studiónál2017. november 22. | Helyszín: Háromszék Táncstúdió

 

Frenák Pál rendezésében és koreográfiájában mutatja be To_R című legújabb előadását az M Studio. A premiert a FLOW2 Nemzetközi Mozgásszínházi Fesztivál keretében tartják november 22-én Sepsiszentgyörgyön.

 

DesignWeek2017. november 20 – 24. | Sepsiszentgyörgy

 

A 2017-es Design Hét kiállításainak, könyv- és divatbemutatóinak, filmvetítéseknek, szakmai beszélgetéseknek témája az Urban Function, a funkcionális design.

 

cseh tamas TASZ 022017. november 20-án 18 órai kezdettel Tiszaújvárosban játssza a Tamási Áron Színház a Rajtammaradt télikabát című előadóestjét a Színház Határok Nélkül nevű rendezvénysorozat keretén belül.

 

 

 

Borcsa Szentkatolnai SznM2017. november 21. | Helyszín: Székely Nemzeti Múzeum

 

2017. november 21-én, kedden 18 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatásra kerül Szentkatolnai Bálint Gábor Válogatott művek című kötete, amelyet a Hargita Kiadóhivatal jelentetett meg a Székely Könyvtár 51. köteteként, és az orientalista nyelvtudós legfontosabb nyelvészeti tanulmányait, az akadémiának készített jelentéseit, ázsiai útinaplóját tartalmazza, valamint válogatást publicisztikai írásaiból.

 

Haromszeki rock n roll2017. november 17. | Helyszín: Haszmann Pál Múzeum, Csernáton

 

2017. november 17-én, pénteken 18 órától a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban találkozhatnak az érdeklődők Demeter Eli dalszerzővel, akivel Dimény H. Árpád beszélget a Háromszéki rock`n`roll című, saját dalszövegeket és dalszövegfordításokat tartalmazó kötetéről, zenészmúltjáról. Az esten közreműködik Kudelász Gyöngyi énekes.

Banda foto UrmosiLeventeMihaly 2048 DSC02787A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes november 17-22. között hat városban mutatja be a nagysikerű, több díjjal kitüntetett A banda c. táncszínházi előadását. A Könczei Árpád rendezésében készült produkcióval erdélyi, magyarországi és felvidéki településeken is bemutatkoznak.

 

 

 

Termeszetfilmek Hetvegeje Sepsiszentgyorgy2017. november 17 -18. | Helyszín: Székelyföldi Vadászati Kiállítás (Gróf Mikó Imre utca 11, Bene-ház)

A Vadon Egyesület és a Filmdzsungel Stúdió 2017. november 17 -18-án az első alkalommal szervezi meg a Természetfilmek Hétvégéjét.

 

Escorial plakat2017. november 21. | Helyszín: Kamaraterem

 

A Tamási Áron Színház idei évadának első kamaratermi bemutatójára november 21-én este 19 órai kezdettel kerül sor, amikor Michel de Ghelderode Escorial című darabjával találkozhat a közönség Zakariás Zalán rendezésében.

 

 

 

El Camino fb cover2017. november 20. | Helyszín: Tanulók Háza

 

Az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki osztálya vetített-képes előadást szervez Az El Camino 3 évszaka címmel. Az úti élményekről beszámol: Gurka Tünde, Melkuhn Andrea és Weithaler Magdolna.

 

vibratesessions Sepsiszentgyorgy 20172017. november 15 – 19. | Sepsiszentgyörgy


Holnap, november 15-én kezdődik Sepsiszentgyörgyön a vibrate!sessions kalsszikus zenei fesztivál, melynek során a zenetörténet legnagyobbjait hallgathatjuk meg nemzetközi hírű fiatal művészek előadásában.



 

Nemes Nagy Agnes eloadoest Sepsiszentgyorgy 52017. november 9-én este 19 órai kezdettel mutatta be P. Magyarosi Imola, a Tamási Áron Színház színésznője első, a kőszínháztól függetlenül létrejött egyéni előadóestjét. A Kettős világban című produkció során Nemes Nagy Ágnes költőnk szakmai és magánéleti életútja kerül felidézésre a színházi beavatás során.

 

Tehenesek Vargyasi Levente2017. november 13. | Helyszín: Művész Mozi

 

A Tehenesek című dokumentumfilm (r. Vargyasi Levente) 2017. november 13-án, hétfőn a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban, 18 órától lesz látható a nagyközönség számára.


A bemutatót követően beszélgetésre kerül sor az alkotókkal. A belépés díjtalan. A helyek száma korlátozott. Jegyet a Művész mozi pénztáránál lehet foglalni.

 

Koszta Ervin 20172017. november 10. | Helyszín: Kónya Ádám Művelődési Ház

A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban, november 10-én, pénteken 18 órakor, Erőss Botond történelemszakos tanár megnyitja Koszta Ervin Impressziók című festészeti tárlatát.

 

11 Balazs Elemer Group Sepsiszentgyorgy2017. november 10. | Helyszín: Unitárius templom

 

A sepsiszentgyörgyi Unitárius templomban november 10-én, pénteken 20 órától koncertet tart a budapesti Balázs Elemér Group dzsesszformáció.

 

2017 11 07 hazhojonplakat2017. november  11 – 12.

 

Sepsiszentgyörgyön a Közösségi részvétel évében A kultúra házhoz jön. Ezen a hétvégén tűzzsonglőrök és utcazenészek keresik fel a megyeszékhely tömbháznegyedeit, kulturális ízelítőt nyújtva a városlakóknak.

 

 

 

60 evvel meghivo2017. november 10. | Helyszín: Székely Nemzeti Múzeum

 

2017. november 10-én, pénteken délután 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatják a Hatvan évvel a magyar forradalom után című könyvet. A kötet a Kovászna megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége által 2016-ban szervezett konferencia előadásainak szerkesztett változatát tartalmazza. A könyvbemutató alkalmával részleteket vetítenek Xantus Géza '56 Erdélyben című filmjéből is. A kötetről és a filmről beszélgetni fognak: Benkő Levente, Dávid Gyula, Pál-Antal Sándor, Tófalvi Zoltán.

Gombanap plakat 20172017. november 11. | Helyszín: Székely Nemzeti Műzeum

 

A László Kálmán Gombászegyesület és a Székely Nemzeti Múzeum szervezésében november 11-én, szombaton hagyományos gombanapot tartanak, melyre szeretettel várnak minden természetkedvelő családot. Az idei téma: a tölcsérgombák (főleg Clitocybe nemzetség).

 

Gy Szabo Bela Sepsiszentgyorgy 20172017. november 9. | Helyszín: Árkosi Kulturális Központ

 

2017. november 9-én, csütörtökön 19 órakor az Árkosi Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi kiállítótermében Gy. Szabó Béla kolozsvári képzőművész munkáit állítják ki.

 

neptanctalalkozo sepsiszentgyorgy 2015 232017. november 10-12. | Sepsiszentgyörgy

 

A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány huszonkilencedik alkalommal ad otthont a Népzene- és néptánctalálkozónak november 10-12. között Sepsiszentgyörgyön. Az idei találkozóra Kalotaszegről érkeznek fiatal hagyományőrző vendégek, a találkozó kiemelt meghívottai pedig a Fitos Dezső Társulat és Szentendre Táncegyüttes Magyarországról.

 

Flow2 Sepsiszentgyorgy 20172017. november 22-26. között kerül megrendezésre a Flow Nemzetközi Mozgásszínházi Fesztivál második kiadása, amelynek keretén belül öt vendégelőadásra, az M Studio új produkciójának bemutatójára, fotókiállításra valamint közönségtalálkozókra is sor kerül.

 

© 2002 – 2018 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

Webdesign:
DIGITAL STUDIO

Impresszum | Adatvédelem

Az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása céljából. Az oldal böngészésével elfogadja ezt.

További információk:

Egyetértek!

Kövess minket...

logo google plus 1logo facebook 1