2017. január 19. | Helyszín: Székely Nemzeti Múzeum
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet „A Doberdó hőse – Kratochvil Károly altábornagy, a sokoldalú hazafi” című vándorkiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban január 19-én, csütörtökön 18 órakor.
A 20. századi magyar hadtörténelem kiemelkedő alakja, Kratochvil Károly altábornagy halálának 70. évfordulója alkalmából, 2016 második félévére a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum egy megemlékezés-sorozat megvalósítását kezdeményezte. Az emlékév aktualitását erősíti, hogy 2016-ban a Doberdó-fennsíkon jelentős magyar részvétellel vívott emberfeletti küzdelem 100. évfordulójára is emlékezünk, amelyben Kratochvil Károlynak és a parancsnoksága alatt álló m. kir. 4. honvéd gyalogezrednek kiemelkedő szerep jutott.
A kiállítás tematikus elrendezésével az altábornagy pályafutásának jelentősebb időszakait öleli fel, külön hangsúlyozva az első világháború éveiben betöltött szerepét, továbbá parancsnoki tevékenységét a Székely Hadosztály, a debreceni 6. vegyesdandár, valamint a Hadimúzeum élén.
A tárlat az 1869-ben született Kratochvil Károly emléke előtt tiszteleg. A kiállítás szervezői szerint a főtiszt egyike a magyar történelem méltatlanul elfeledett nagy alakjainak, pedig élete és pályafutása több szempontból is figyelmet érdemel. A nagy háború ideje alatt három teljes éven át volt a magyar királyi nagyváradi 4. honvéd gyalogezred parancsnoka. Ezredével végigjárta mind a galíciai, mind pedig az olasz hadszíntereket. Nemcsak nagyszerű katona volt, hanem kiváló pedagógus, kiemelkedő felkészültségű szakember és nagy hatású, rendkívüli egyéniség, talán egyike az utolsó polihisztoroknak, aki festészettel, iparművészettel éppúgy foglalkozott, mint írással, történelemmel, közélettel és külpolitikával.
A Kecse Attila nagyváradi gyűjtő első világháborús gyűjteményével kiegészített kiállítás eddig Nagyváradon, Nagyszalontán, Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen volt látható.
A sepsiszentgyörgyi megnyitón köszöntőt mond Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Ünnepi beszédet mond Lukács Bence Ákos, konzul (Magyarország Főkonzulátusa, Csíkszereda), valamint Fráter Olivér, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese.
A kiállítást bemutatja Dr. Horváth Csaba ezredes, parancsnok-helyettes (Hadtörténeti Múzeum és Intézet, Budapest) és Kecse Gabriella, elnök (nagyváradi Tanoda Egyesület). Házigazda: Vargha Mihály, múzeumigazgató.