A Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó Színházműhely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával gyimesi tanulmányutat szervezett a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai számára. A február 14. és 16. között zajló projekt célja a drámatagozatos fiatalok magyarságtudatának és kulturális emlékezetének ápolása néprajz- és néptánc foglalkozások, illetve falulátogatás által. A diákok legutóbb decemberben vettek részt egy budapesti szakmai gyakorlaton, amelyet szintén az Osonó szervezett a Nemzeti Tehetség Program támogatásával.
Első nap, a sepsiszentgyörgyi diákok a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes legújabb, Pöttöm Palkó című gyerekelőadásának bemutatóját tekintették meg, amelyet egy interaktív szakmai beszélgetés követett az előadás rendezőjével, a fellépő táncosokkal, illetve az együttes igazgatójával. Gyimesfelsőlokon helytörténeti előadást hallgattak meg a fiatalok, majd a helyhez kötött dokumentumfilmekkel ismerkedhettek az autentikus közeggel.
A Fazakas Misi társulatvezető- rendező, egyben a drámatagozat vezetője és színészmesterség tanára, valamint Mucha Oszkár az Osonó színésze és a drámás diákok szaktanára által létrehozott projekt célja a drámatagozaton tanuló fiatalok tehetségének kibontakoztatása, a fiatalok magyarságtudatának ápolása, a szakmai és emberi kompetenciák fejlesztése a non formális oktatási módszerek által. A projekt során, a műhelyfoglalkozásokon túl, a diákoknak alkalmuk lesz részt venni néptánc oktatásban, valamint meghallgatni Dr. Szalay Zoltán „A magyar népdal- az egész magyar lélek tükre” című előadását. Kiegészítő programként a csoport ellátogat az ezeréves határhoz, megtekinti a Kós Károly tervezte magyar laktanyákat, a Mária Magdolna templomot és találkozásra, beszélgetésre kerül sor a helyi lakósokkal is.
Az Osonó Színházműhely működését a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány támogatja.