Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Szerencsekrajcar HTE foto UrmosiLeventeMihaly 12017. március 27-31. | Helyszínek: Budapest, Szolnok, Cegléd, Ajka, Százhalombatta

 

A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes öt magyarországi helyszínen mutatja be Szerencsekrajcár c. mesejátékát március 27-31. között. A Nemzeti Táncszínház szervezésében március 29-én Budapesten, a Várkert Bazárban is színpadra lépnek.

 

Szolnokon, Cegléden, Budapesten, Ajkán valamint Százhalombattán mutatja be a Háromszék Táncegyüttes Szerencsekrajcár c. mesejátékát március 27-31. között.

 

mt_gallery: Szerencsekrajcar HTE foto UrmosiLeventeMihaly 1

fotó Ürmösi Levente Mihály

 

Az Ivácson László rendezésében, Benedek Elek  meséje nyomán készült gyermekelőadás eleven, emberi hangon mesél a bátorságról, a becsületről, a társadalomba való beilleszkedésről és a minden körülmények között való helytállásról. A mese főhőse Gyurika, a legkisebb fiú, aki a mese elején kicsi és gyenge, ezért apja alkalmatlannak tartja a szolgálatra. Gyurika természetes vágya, hogy az emberek befogadják, szeressék és megbecsüljék, célja eléréséhez azonban számtalan próbát kell kiállnia. Ez az út vezet családja megmentéséhez, a királylány szívének és a fele királyságnak elnyeréséhez.


Az előadásba beépülő mondókák, rigmusok, névcsúfolók, gyerekjátékok, szokások egy olyan mesevilágot varázsolnak, amelyben a gyerekek saját magukra ismerhetnek, otthonukra lelnek. Az előadás rendező-koreográfusa Ivácson László, társrendezője Fazakas Misi, zeneszerzője Fazakas Levente, a jelmezeket Furik Rita tervezte.


Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával a következő helyszíneken lépnek színpadra a turné keretében: március 27-én Szolnokon, a Szigligeti Színházban 11 és 13 órától, március 28-án Cegléden, a Művelődési Központban 11 és 14 órától, március 29-én a Nemzeti Táncszínház szervezésében Budapesten, a Várkert Bazárban 10:30 és 15 órától, március 30-án Ajkán, a Nagy László Művelődési Központban 14:30-tól, március 31-én pedig Százhalombattán, a Barátság Kulturális Központban 13:30-tól.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.