2017. szeptember 8. | Helyszín: Tein Teaház
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája soros, 16. írótáborának (Irodalomstratégiák Erdélyben és a Kárpát-medencében. Árkos, 2017. szeptember 7–10.) programjában kihelyezett rendezvény is szerepel: szeptember 8-án, pénteken 19 órakor a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban lép közönség elé az E-MIL irodalmi estjén, a táborba meghívott költők, írók közül, Benő Attila, Király Zoltán és Muszka Sándor.
A közönségtalálkozón beszélgetőtársuk Szonda Szabolcs, a társszervező Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója.
Az E-MIL sepsiszentgyörgyi irodalmi estjének fellépői:
Benő Attila
Költő, nyelvész, egyetemi tanár. Marosvásárhelyen született 1968-ban, egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán, magyar–angol szakon fejezte be 1995-ben. 2000-ben doktori címet szerzett. Kutatási területei: szociolingvisztika, kontaktológia, fordításelmélet. 1996-tól tanít a Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéken, ahol jelenleg tanszékvezető is, 2001-től a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet ügyvezetője. Tagja az Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények folyóirat tanácsadó testületének és a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények szerkesztőbizottságának. 2012-ben, A dolgok másik neve című tanulmánykötetéért, a Romániai Írók Szövetségének Kolozsvári Fiókja Bretter György-díjjal tüntette ki. Több szótár társ- vagy főszerkesztője, szakmai munkái közül: A kölcsönszó jelentésvilága. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2004; Kontaktológia. A nyelvi kapcsolatok alapfogalmai. Egyetemi Műhely Kiadó, Kolozsvár, 2008; Kontaktusjelenségek az erdélyi magyar nyelvváltozatokban. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2014.
Első versei Csontkalitka címmel jelentek meg 1995-ben a bukaresti Kriterion Kiadónál, majd újabb három kötetnyi versét adták ki eddig: Visszatérintés (Mentor, Marosvásárhely, 1997); Egy nap és a többi (Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2005); A kórus és a kutyák (Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2011).
Az alkotásról így vall: „A vers hűtlen játszótársam. / Amikor keresem, nem találom. / Amikor lemondok róla, betoppan. / Szeszélyességét kezdem megszokni, / mert furcsa barátságunk hosszú távlatúnak ígérkezik.”
Király Zoltán
Költő, műfordító. 1977-ben született Kolozsváron. Dolgozott (1997-től) a kolozsvári Szabadság napilap, (1998-tól) a Helikon irodalmi lap munkatársaként. 2002 és 2003 között az Erdélyi Magyar Írók Ligájának irodavezetője, 2003 és 2004 között az Erdélyi Híradó Könyvkiadó szerkesztője, 2003 és 2006 között a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör elnöke volt. 2005-től az Erdélyi Magyar Írók Ligájának ügyvezető igazgatója, 2006 áprilisától 2014 végéig ügyvezető elnöke. Jelenleg a könyvkiadóként is működő kolozsvári Sétatér Egyesület elnöke.Több irodalmi ösztöndíj és a Tokaji Írótábor díjának (2010) nyertese.
Kötetei: Szombat, szobámban képzelődöm (versek, Kolozsvár, 2000); Avantgárd keserves (versek, Kolozsvár – Budapest, 2002); Lejárhatás (versek, Kolozsvár – Budapest, 2004); Férfifiók (versek, Kolozsvár – Budapest, 2009); Szívtűzoltóautó (versek, Kolozsvár, 2013).
Műfordítás: Franz Hodjak – Legenda a kútról (versek, novellák és egy monodráma – Szenkovics Enikővel közösen. Kolozsvár, 2005).
Muszka Sándor
Költő, író. 1980-ban született Kézdivásárhelyen, 2006-ban diplomázott a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem szociológia–antropológia szakán. 2002 és 2003 között a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör alelnöki tisztségét töltötte be, illetve az Echinox egyetemi kulturális folyóirat magyar oldalainak főszerkesztőjeként is tevékenykedett. 2005-ben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának debütdíjában, 2007-ben az Irodalmi Jelen költészeti díjában, az elmúlt években több alkotói ösztöndíjban részesült.
Többen nevéhez kötik nemcsak az irodalmi stand-up comedy előadásokat, hanem az erdélyi közéleti líra felelevenítését, újragondolását is az elmúlt években. Jelenleg Csíkszépvizen él és dolgozik.
Kötetei: Ennyi ha történt (versek, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 2005); Mi nem lóg, ha áll (versek, Erdélyi Híradó, 2007); Múzsák trágyás szekérrel (versek, Erdélyi Híradó, 2010); Sanyi bá (székely egypercesek, Erdélyi Híradó, 2012; Ulpius Ház, Budapest, 2013); Magányos nőknek, bukott fiúknak (versek, Orpheusz Kiadó, Budapest, 2014); A lusta dög (regény, Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2017).