2017. szeptember 8 – 10. | Helyszín: Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér
III. Nemzetközi Kovácstalálkozóra kerül sor szeptember 8–10. között Sepsiszentgyörgyön, a Szabadság téren. A rendezvény célja immár harmadik alkalommal is a hagyományos kovácsmesterség és a kovácsoltvas értékének bemutatása és népszerűsítése, illetve egy szakmai fórum megteremtése a romániai kovácsmesterek számára.
Székelyföldön még ma is él a kovácsmesterség hagyománya, és ez volt Nagy György kovácsmester indoklása is, amikor életre hívta a rendezvényt. A kovácstalálkozón az érdeklődők megtekinthetik a kovácsmesterek által otthon elkészített alkotásokat, látványműhelyekben ismerhetik meg a kovácsmesterség munkafolyamatait, valamint egy szakmai konferenciára és egy tanulmányútra is sor kerül a három napban.
A résztvevő mesterek Olaszországból, Lengyelországból, Magyarországról és hazánkból érkeznek. Ők otthonról hozott, saját szerszámaikkal mutatják be mesterségük fortélyait és néhány saját készítésű tárgyat is magukkal hoznak a kiállításra. A színes program érdekességeiből a késpenge damaszkolást, a tehénpatkó készítését és a lópatkolást ajánlják a szervezők a közönség figyelmébe. Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola színpadi bemutatót tart és az érdeklődők kipróbálhatják a szablyavívás mozzanatait.
A rendezvény első napján szeptember 8-án kulturális műsor kíséri a rendezvény megnyitóját. Ez alkalommal tartja a Háromszék Táncegyüttes évadnyitó előadását 18 órától a Szabadság téren elhelyezett színpadon. A Furik Rita rendezésében készült Az én mesém c. nagysikerű gyermekelőadást 2014-ben mutatták be, azóta Erdély összes nagyvárosában és számos szórványtelepülésen látható volt, több alkalommal turnéztak vele Magyarországon és Felvidéken, idén pedig az Egyesült Királyságban is színpadra léptek. A táncmesét összesen 85 alkalommal játszották, az évadnyitó előadás pedig búcsúztató is egyben, hiszen szeptember 8-án utolsó alkalommal lehet megtekinteni.
A táncmese a világirodalom és a magyar folklór ősmeséinek tiszta, egyszerű történeteiből, motívumaiból, valamint a varázsénekek mágikus erejéből építkezik. Az alkotófolyamatban Prezsmer Boglárka és Benkő Éva segítették a rendező munkáját. Az előadás mesés zenei világának megteremtésében Orbán Ferenc és a Heveder zenekar működtek közre.
Ugyancsak pénteken lép színpadra a Kónya Ádám Művelődési Ház Kincskeresők Néptáncegyüttese, valamint a Százlábú Néptáncgyüttes.
Szervezők: Nagy György ötletgazda, Sepsiszentgyörgy önkormányzata, Kónya Ádám Művelődési Ház
Partner: Székely Nemzeti Múzeum
III. Nemzetközi Kovácstalálkozó
* * *
Magyarország egyetlen női lópatkoló kovácsának, Kajos Viktóriának a bemutatója
* * *
Kincskeresők néptáncegyüttes
* * *
A Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola bemutatója
* * *
A Százlábú Néptáncegyüttes műsora
* * *
A Háromszék Táncegyüttes Az én mesém c. táncprodukciója
* * *
A III. Nemzetközi Kovácstalálkozó prtogramja
2017. szeptember 8., péntek
15:30 – Kincskeresők néptáncegyüttes (művészeti vezető: Tőkés Edit és Tőkés Zsolt) / Szabadság tér
16:00 – A III. Nemzetközi Kovácstalálkozót megnyitja Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Sztakics Éva Judit alpolgármester és Nagy György kovácsmester / Szabadság tér
16:15 – A Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola bemutatója / Szabadság tér
16:30 – Kovácsolás bemutató / Szabadság tér
17:00 – A Százlábú Néptáncegyüttes műsora (együttesvezető: Virág Imola és Virág Endre) / Szabadság tér
18:00 – Évadnyitó előadás: A Háromszék Táncegyüttes Az én mesém c. táncprodukciója. Rendező-koreográfus: Furik Rita / Szabadság tér
21:00 – Kiállítászárás / Szabadság tér
2017. szeptember 9., szombat
10:00 – Kiállításnyitás / Szabadság tér
11:00 – Kovácsolás bemutató / Szabadság tér
14:00 – Késpenge damaszkolás kovácsolás bemutató, tehén patkó készítés / Szabadság tér
21:00 – Kiállítászárás / Szabadság tér
2017. szeptember 10., vasárnap
9:00 – Szakkonferencia / a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-terme
Dr. Márton László mérnök: Egy új stílusirányzat Kós Károly kovácsoltvas tervezésében
Dr. Szőcsné Gazda Enikő néprajzos muzeológus: A székelyföldi kovácsművesség múltja
Illés Vanda, a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztályának vezetője: Kézműves tárgyak minősítése, zsűrizése, a páva védjegy
Csákányi Zoltán, etnográfus: Népi Iparművész cím és a magyarországi pályázati lehetőségek
Péter Szidónia, kézműves szakelőadó: A Hagyományok Háza Népi kézműves képzései
Takáts Zoltán és Szombathy Gábor, kovácsmesterek, a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Bíráló Bizottságának tagjai: A fémműves népi iparművészeti munkák bírálatának elvei és gyakorlata a népi iparművészeti zsűrizéseken
Molnár József kovács, népi iparművész: Lehetőségek a mai kovácsművességben és azok feltételei
10:00 – Kiállításnyitás / Szabadság tér
14:00 – Kovácsolás bemutató / Szabadság tér
16:00 – Patkó készítés és lópatkolás / Szabadság tér
20:00 – Kiállítászárás / Szabadság tér
Kedvezőtlen időjárás esetén a programok kezdési időpontjai változhatnak. A valós idejű tájékoztatásokat a rendezvény Facebook-eseményén tesznek közzé a szervezők.