Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Tamasi120 PLAKAT

2017. szeptember 20-án színházunk névadóját, Tamási Áront ünnepeljük egy egész napos rendezvénysorozattal. A 120 éve született Tamási Áron művei, szellemisége és szelleme az elmúlt évtizedekben tökéletesen beépültek a társulat működésébe, és utakat nyitottak afelé a korszerű és érvényes színjátszás felé, amit jelenleg képviselünk.

 

 

  Tamási Áron születésnapja kitűnő alkalom arra, hogy a város lakói szembesüljenek az írásaiban rögzített képekkel, sajátos humorával és éles párbeszédeivel.

 

„Valamelyik farsangon Csíkszentmihályon
megbicskázták az ördögöt: meghalt azonmódulag,
s angyal lett belőle.”
– Tamási Áron

 

Az egész napot és az egész várost behálózó események estére a főtérre, majd a színháztermeinkbe vezetnek. 18 órai kezdettel társulatunk színművészei Tamási Áron válogatott novelláiból tartanak felolvasóestet a Kamarateremben, 20 órai kezdettel pedig a színház Nagytermében a Dresch Qvintet Tamási Áron-tiszteletkoncertjét tekinthetik meg. Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas zenész, sajátos zenei világával a nemzetközi kortárs dzsessz fontos úttörője, aki a magyar népi hangzásvilág és a jazz zene egyvelegét szólaltatja meg szaxofonjával. 1997-ben, Tamási Áron centenáriumán is Dresch Mihály és együttesének játéka koronázta meg a rendezvénysorozatot, idén újból vállalták, hogy megtisztelik városunkat Tamási Áron 120-ik születésnapjának megünneplése alkalmából. A Tamási Áron tiszteletkoncerten, a szaxofonon és fuhun játszó Dresch Mihály mellett Brasnyó Antal brácsával, Csoóri Sándor brácsával és tamburával, Zimber Ferenc cimbalommal, míg Bognár András nagybőgővel lép fel.

 

A Tamási Áron novellák felolvasóestjére a belépőjegyek ára egységesen 10 lej. A Dresch Qvintet koncertre a teljes értékű jegyek 20 lejbe, míg a diákjegyek 10 lejbe kerülnek. Jegyvásárlásért várjuk Önöket a Városi Szervezőirodában és a biletmaster.ro weboldalon.

 

(A Tamási Áron Színház közleménye)

 

Felolvasóest Tamási Áron születésnapja alkalmával
Nemes Levente, Pálffy Tibor, Derzsi Dezső

 

 

* * *

 

 

* * *

 

A Dresch Quintet Tamási Áron tiszteletkoncertje
Dresch Mihály, Brasnyó Antal, Csoóri Sándor, Zimber Ferenc, Bognár András

 

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.