Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Osono Szinhazmuhely Szinhazneveles 02A Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional támogatásával október 2- 27. között, több romániai város középiskoláinak fiataljai és pedagógusai vesznek részt abban a színháznevelési projektben, amely során a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkció kerül bemutatásra. Az előadást egy témafeldolgozó interaktív beszélgetés és színházpedagógiai műhelyfoglalkozás követi.

 

Osono Szinhazmuhely Szinhazneveles 01

A társadalmi problémákat feldolgozó dokumentarista előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei, illetve az azokból született szövegkönyv képezi, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat.

 

A színháznevelési projekt romániai turnéját és annak műhelyfoglalkozásait szociológus kísérik végig annak érdekében, hogy egy átfogó tanulmány szülessen az előadásban feljövő témák kapcsán: fiatalokat érintő társadalmi és szociális problémákról, a jövőképről, a családon belüli erőszakról, a fiatalkori elmagányosodás folyamatáról, az egyre nagyobb szakadékról szülők és felnőttek között, a kommunikációs és párkapcsolati nehézségekről, a másság felvállalásáról valamint a személyes félelmekről és traumákról.

 

A Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional nem először támogatja az Osonónak, mint a 2016-os Európai Ifjúsági Nagy Károly- díj nemzeti győztesének színháznevelési kezdeményezését. A társulat tavasszal már hozott létre ilyen jellegű projektet, amelyben fiatalokkal és fiataloknak szervezett tábort, drámapedagógiai játékokon alapuló személyiségfejlesztő valamint önismereti műhelyfoglalkozásokat, amelyek során a megosztott személyes történetek egy fórumszínházi előadás keretében feldolgozásra kerültek. Ennek bemutatása május és június folyamán 11 romániai városban történt és a projektről készült turné- videó elérhető a társulat honlapján.

 

Az október 2-án induló színháznevelési projektben Kőhalom, Medgyes, Nagyenyed, Szamosújvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Máramarossziget, Nyárádszereda és Szováta középiskolái vesznek részt. A Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional fontosnak tartja leszögezni, hogy az általa támogatott projektek nem tükrözik szükségszerűen az álláspontjukat, és nem vállalják a felelősséget a projekt tartalmáért, illetve azért ahogyan a projekt eredményei felhasználásra kerülnek. A program tartalmáért és hatékonyságáért az Osonó Színházműhelyt terheli minden felelősség.

 

A turné részletes programja itt tekinthető meg: https://www.osono.ro/jatekrend

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.