Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Evfordulo Tamasi Aron SzinhazAz Országos Színházi Fesztiválon vendégszerepel a Tamási Áron Színház társulata.

 

2017. október 28-án és 29-én este 20 órai kezdettel mutatja be a Tamási Áron Színház az Alexandru Dabija által rendezett Évforduló című előadását a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színházban a 27. Országos Színházi Fesztivál (FNT) keretén belül.

 

Evfordulo Tamasi Aron Szinhaz 2Harold Pinter Évforduló című darabjának magyar nyelvű ősbemutatóját a román színházi szakma egyik jelentős alkotója, az UNITER-díjas Alexandru Dabija vitte színre. A rendező a következőképpen érvel a darabválasztással kapcsolatosan: „azért Harold Pinter, mert ő egy nagyon kevéssé ismert és játszott szerző Romániában, annak ellenére, hogy az egyik legfontosabb huszadik századi európai drámaíró, akinek az Évforduló című darabja olyanfajta fenyegetettség érzésről és rejtett veszélyről szól, amelyet egyre erőteljesebben érzünk manapság.”


Az Országos Színházi Fesztivál szervezője a Román Színházi Szövetség (UNITER), válogatója és művészeti igazgatója Marina Constantinescu kritikus, aki az idei évben 53 – köztük 7 magyar vonatkozású – előadást válogatott a programsorozatba.

 

Románia legfontosabb színházi eseményén idén kilencedik alkalommal vesz részt a Tamási Áron Színház, a Vérnász (2000), a Kasimir és Karoline (2001), a Romeo és Júlia (2003), a Jóembert keresünk! (2004), a Godot-ra várva (2006), a Lear király (2007), A velencei kalmár (2011) és A fösvény (2013) után az Évforduló lesz a színház kilencedik előadása, amely részt vesz a rangos seregszemlén.

 

Fotók: Barabás Zsolt

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.