Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

sepsiszentgyi dramas diakok Budapest 02A Regisztrált Tehetségpont minősítéssel rendelkező Osonó Színházműhely a Nemzeti Tehetség Program támogatásával egy komplex és művészeti tehetséggondozó projektet valósít meg.

 

 

A fizikai tudatosságra épülő tehetséggondozó program keretén belül, illetve a fiatal drámatagozatos diákok népi hagyományokkal való kapcsolatának elmélyítése és színészi készségtárának fejlesztése érdekében folyamatosan alkotóműhelyeket, tanulmányi utakat és szakmai táborokat szervez a társulat Sepsiszentgyörgyön, Budapesten és Gyimesben. A Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai számára létrehozott budapesti szakmai gyakorlat december 10. és 16. között zajlik a Bakelit Multi Art Centerben. A kiegészítő programok között szerepel a várossal való megismerkedés, film és színházi előadások megnézése, valamint színházi alkotókkal való találkozás.

 

sepsiszentgyi dramas diakok Budapest 01

Délelőttönként a sepsiszentgyörgyi diákok Kovács Timi és Kocsis Hunor táncos- koreográfusok irányításával színpadi mozgás műhelyfoglalkozásokon vesznek részt. A drámás fiataloknak a tanulmányút során alkalmuk lesz négy színházi előadás megtekinteni: a Kolozsvári Állami Magyar Színházban a Vakok című produkciót, amelyet a drámatagozat egykori diákja, Nagy Botond rendezett, a Temesvári Csíki Gergely Állami Magyar Színházban a Kokan Mladenovic által rendezett Shakespeare, sonnet 66 című előadást, a budapesti Nemzeti Színházban a Figaro Házasságát Sardar Tagirovsky rendezésében majd a Katona József Színházban a Pintér Béla által rendezett Ascher Tamás Háromszéken című előadás főpróbáját. Az előadások megtekintése után, a drámatagozat diákjai az alkotókkal találkoznak és beszélgetnek.

 

Fazakas Misi a társulat rendezője, egyben a drámatagozat vezetője és színészmesterség tanára, valamint Mucha Oszkár az Osonó színésze és a drámás diákok szaktanára által létrehozott projekt célja a drámatagozaton tanuló fiatalok tehetségének kibontakoztatása, a szakmai és emberi kompetenciák fejlesztése a non formális oktatási módszerek által, valamint az új helyzetek, a találkozás, az ismerkedés és szakmai impulzusok helyzetének megteremtése.

 

Az intenzív szakmai tevékenység mellett kiegészítő programokkal bővítette a projektet az Osonó, amely során a diákok a város főbb nevezetességeit tekintik meg, sor kerül a Nemzeti Színház épületlátogatására valamint filmnézésre a Puskin Filmszínházban.

Az Osonó Színházműhely működését a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány támogatja.

0
0
0
s2smodern
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.