01 sepsiszentgyorgy info

Joemberek probafoto 02Az M Studio első alkalommal mutatkozik be Szlovákiában december 18-án, előtte pedig két belföldi vendégjátékot is tartanak, Marosvásárhelyen és Gyergyószentmiklóson lépnek színpadra december 11-12. között a Jóemberek c. előadással.

 


M Studio: JóemberekA társulat újra műsorra tűzi a Bezsán Noémi koregráfiájában készült Jóemberek c. előadását, amelyet december 9-én Sepsiszentgyörgyön, majd a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően két erdélyi városban is játszanak. December 11-én 19:30-tól a Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színház Kistermében, december 12-én 19 órától pedig Gyergyószentmiklóson, a Figura Stúdió Színházban mutatják be a Jóemberek c. táncelőadást.


A rendezőt Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének egyik alapgondolata inspirálta, mely szerint „Rossz ember nincs a világon.” – minden ember jó, senki sem rossz, csak boldogtalan. Az érzetek és képek kollázsából épülő produkció, amelyben az emberek közötti találkozások lehetőségeit kutatja Bezsán Noémi, a fiatal koreográfus első közös munkája az M Studio társulatával. Az előadás rendező-koreográfusa Bezsán Noémi, művészeti tanácsadója Bocsárdi László, díszlet- és jelmeztervezője Kiss Zsuzsanna, a zenét Ádám Rebeka szerezte, zenei munkatársak Ádám Julcsi és Ferencz Áron.


KAMPF foto JakabLorant 02A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával decemberben első alkalommal látogat el Szlovákiába az M Studio. Kassán lépnek színpadra a Fehér Ferenc által rendezett Kampf c. előadással, amely a Thália Táncestek rendezvénysorozat keretében lesz látható december 18-án 19 órától. A Kampf szó jelentése harc, azaz protokolláris küzdelem a ranglétrán való felfelé jutásért. Az előadás a kortárs tánc nyelvén, játékos formában jeleníti meg hétköznapi vívódásainkat, gúnyolódással, hatalmi játszmákkal szembeni kiszolgáltatottságunkat. A 2013-ban készült produkció az M Studio történetének egyik legsikeresebb előadása, ezidáig több mint 60 alkalommal – köztük számos romániai és magyarországi fesztiválon – játszották.


To R fotoCsillagosveny HTE foto 1 Henning JanosA vendégjátékok mellett Sepsiszentgyörgyön december 9-én a Jóemberek c. előadást, 14-én és 26-án a Frenák Pál rendezésében készült To_R c. produkciót, december 21-én és 27-én pedig a Háromszék Táncegyüttessel közösen bemutatott Csillagösvény népe c. előadást játsszák.

 

 

fotók © Barabás Zsolt, Jakab Lóránt, Henning János

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2018 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom