Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Illusztráció: Karácsonyi vásár 2015-ben2017. december 15 – 24. | Helyszín: Szabadság tér

 

December 15-én, pénteken kezdődik a sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásár a főtéren. Idén több mint hatvan kézművestől, őstermelőtől lehet beszerezni az angyalfiát és természetesen a lacikonyhák is kínálják majd a hagyományos vásári étkeket. A következő tíz napban közösségi ünnepi programokra is várják a lakókat, lesz karácsonyi tombola, táncbemutató és ének, a vásár helyszínén pedig fotófalat is kialakítanak ki, ahol mindenki elkészítheti idei ünnepi üdvözletét. A karácsonyi vásár naponta 12–20 óra között tart nyitva, december 24-ét leszámítva, amikor 10 és 14 óra között lehet ajándékokat beszerezni.

 

Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház felhívására több mint hatvan kézműves, őstermelő, iparművész jelentkezett, ebből választották ki azokat, akik portékáikkal jelen lehetnek az idei karácsonyi vásárban: nemezelt, bőrből, csontból, kerámiából készült tárgyak, fajátékok, gyöngyök és tűzzománc ékszerek, népies ruhák, natúr kozmetikumok és könyvek szerepelnek a kínálatban. A szervezők célja az volt, hogy igényes, kézműves termékek, ajándéktárgyak legyenek a vásárban, természetesen az ünnepre hangolva. A vásáron két egyesület is részt vesz, amely adománygyűjtés céljából árul kézzel készített ajándéktárgyakat. A Turulmadár Egyesület nehéz helyzetben levő gyerekek táboroztatására gyűjt adományokat, a Máltai Szeretetszolgálat az Őrkőn élők által készített ünnepi díszeket árul, az így összegyűlt pénzt az őrkői közösség fejlesztésére használják fel.


Jövő héttől fotózási helyszínt is berendeznek a vásárban, a téli erdei életkép kiváló hátteret képez az idei karácsonyi üdvözletekhez. A szervezők játékot is hirdetnek, érdemes a fotófal előtt készített képet a Kónya Ádám Művelődési Ház kultur.ro Facebook-oldalára is elküldeni, ugyanis december 24-én karácsonyi ajándékcsomagot sorsolnak ki a játékban résztvevők között.


A vásár ideje alatt az ünnepi hangulatról közösségi programok is gondoskodnak. December 18-án, hétfőn 14 órától a Székely Mikó Kollégium V–VII. osztályos diákjainak kórusa ad elő karácsonyi dalokat, majd 15 órától a Székely Mikó Kollégium líceumi diákkórusának ünnepi műsora következik. December 19-én, kedden 17 órától a Sport All Egyesület Z Dance szakosztálya tart Zumba és Cheer Dance bemutatót. December 22-én, pénteken 17 órától teát és zsíros kenyeret osztanak a Hit Gyülekezete szervezésében. December 23-án, szombaton 17 órától karácsonyi tombolasorsolását tartja a Salvatore Egyesület. (A Városimázs Iroda közleménye)

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.