Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Tamási Áron Színház: Rajtammaradt télikabát2018 februárjában kettős turnéra készül a Tamási Áron Színház Rajtammaradt télikabát című előadóestje: 21-én, szerdán 19 órától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Stúdiótermében, míg 22-én, csütörtökön 19:30-tól a Pesti Vigadóban lesz megtekinthető.

 

rajtammaradt telikabat 1A Rajtammaradt télikabát című, a vers és a színház műfaja között elhelyezkedő Cseh Tamás-előadóest Gajzágó Zsuzsának, a Tamási Áron Színház színészének kezdeményezésére jött létre, Cseh Tamás és Bereményi Géza munkásságának és életfilozófiájának az életben tartására irányul, felmutatván az ő műfaji sokoldalúságukat, érzékenységüket. „Szerintem nagyon fontos, hogy ez egy páros: Cseh Tamás és Bereményi Géza. A művészetnek valahogy nagyon jó példája az, ahogy ők rátaláltak ezekre a dalokra, ahogy felfedeztek valamit. Tiszteletben tartották a művész médium-természetét, azt, hogy nem a személy a lényeg, hanem az, hogy valamit átenged magán. Olyannyira, hogy mikor megírták a dalokat, megegyeztek abban, hogy ebből bárki bármikor kiléphet, és a másiknak nem kell megmagyarázni, hogy miért. Maga a dal volt a lényeg. Manapság ez az, ami nekem nagyon hiányzik, miközben imidzseket teremtünk, a külsőségekbe kapaszkodunk rendkívüli módon” – vallja Gajzágó Zsuzsa.

 

Az elmúlt két évadban az előadóest vendégszerepelt már különböző erdélyi és határon túli városokban, mint például Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen két alkalommal, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Kisvárdán és Tiszaújvárosban is.

 

Az előadás alkotói: Gajzágó Zsuzsa (vokál), Simó Lakatos Barna (gitár), Katona Dávid (gitár) és Ráduly Zsófia (hegedű).

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.