A Civilek Háromszékért Szövetség díjazta a tavalyi legsikeresebb háromszéki civil programot. Az Év Civil Szervezete díjat 2018. március 21-én adták át, az esemény színhelye a Zamat kávézó volt.
Az első helyen azonos pontértékkel a kézdivásárhelyi Pro Schola Egyesület és a Háromszéki Közösségi Alapítvány végzett, az Örökségünk mozgalom valamint a Mi vagyunk! közösségi kampány programokkal, így mindkét szervezet egy szép oklevélben, és egyenként 500 lej értékű nyomtatási utalványban – a T3 nyomda ajándéka – részesült, valamint egy éven át a szervezeti logók megjelennek a CIVEK honlap főoldalán. A Zöld Nap Egyesület mindkét programban partner volt, így őt is illesse elismerés!
A díjátadó eseményen elhangzott, hogy még mindig várat magára a városi és megyei szintű hivatalos elismerés, ehhez azonban elsősorban mi magunk kell értékeljük a saját és mások munkáját. Ennek egyik megnyilvánulása a díj, amit a CIVEK kezel.
Javaslat fogalmazódott meg egy önkéntesi munkát elismerő díj létrehozására, így a CIVEK jövőben az Év Civill Szervezete mellett, Év Önkéntese díjat is fog adományozni, az önkéntesi munka minőségének a kifejezésére. Ennek részleteit közösen egyeztetve kidolgozzuk, egyelőre abban állapodtunk meg, hogy a díjat három fokozatban adjuk: bronz, ezüst és arany.