Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Doru Pop2018. április 25. | Helyszín: Tein tea- és kávéház

Az idei, 27. Szent György Napok kulturális hetének meghívottja Doru Pop kolozsvári író. A sepsiszentgyörgyi Tein tea- és kávéházban 2018. április 25-én, szerdán, 18 órától, Egy szocialista szappanopera címmel sorra kerülő közönségtalálkozóján beszélgetőtársa Demény Péter költő, író, műfordító lesz, aki társszerzője a Doru Poppal közösen írt, 2017-ben Pălăvrăgeala vagabonzilor (Csavargók csevegése) címmel megjelent beszélgetőkönyvnek.

 


Doru Pop (1970, Nagybánya) a legérdekesebb mai román írók egyike. Nagybánya – Nagykároly – Nagyvárad, aztán 1988 óta Kolozsvár (ahol a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának professzora, filozófiából szerzett doktori címmel): élet-útvonala tág értelemben vett erdélyi, szellemisége nemkülönben. Jól tud magyarul, érdekli a magyar mentalitás és kultúra. Médiakutatóként, a vizuális kultúra, a közösségi képzetvilág elemzőjeként több tanulmány- és esszékötete jelent meg ebben a témakörben. Neve kritikusként és publicistaként is ismerősen hangzik.


Szépíróként egy gyermekkönyvet jegyez (Poveştile bunicuţei Nana / Nana nagyi meséi – 2003), illetve 2013-ban adta ki első regényét (O telenovelă socialistă), amely 2017-től magyarul is olvasható (Szocialista szappanopera), a marosvásárhelyi Lector Kiadó jóvoltából, Tamás Etelka fordításában.

A Szocialista szappanopera szereplői többes identitású környezetből származnak. A könyvet átitatja a hrabali humor, amely vidám nosztalgiával tekint vissza egy szörnyű rendszerre. A regény emlékvillanásokból felépített könyvfilmes önéletrajz; kusturicás emlékezés egy félárva gyermekre, aki egy zsivajgó nagycsaládban nőtt fel.

 

 

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.