Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptemper 4. / fotó: Toró Atila

HTE Aranyasszonyok,  fotó Ádám GyulaAz évad utolsó hónapjában is tartalmas kínálattal, vendégjátékokban gazdag programmal várja közönségét a Háromszék Táncegyüttes. A nagy népszerűségnek örvendő májusi turné után, ebben a hónapban is útjára indul a társulat, ez alkalommal az erdélyi közönséget, illetve a Double Rise fesztivál résztvevőit szólítja meg.

 

HTE Szerencsekrajcár,  fotó Ürmösi Levente MihályErdélyi turnén Szerencsekrajcár c. meseelőadás

A hónap elején, június 5. és 8. között több állomást érintő turnét szervez az együttes. Ennek keretében az Ivácson László rendezte Szerencsekrajcár című gyerekelőadás lesz látható négy erdélyi településen, összesen öt alkalommal:

• június 5., 10:00 és 12:30 – Nyárádszereda, Művelődési Ház
• június 6., 11:00 – Csíkkarcfalva, Művelődési Ház
• június 7., 12:00 – Gyergyóremete, Balás Gábor Művelődési Ház
• június 8., 19:00 – Gyergyóditró, Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház

 

 

Az előadás Benedek Elek azonos című meséjének táncos, zenés feldolgozása. Az egyszerű, tréfás történet elsősorban óvodásoknak, iskolásoknak és fiataloknak ajánlott, de az idősebb korosztálynak is maradandó élményt nyújt.
A tréfás történet eleven, emberi hangon mesél arról a nehéz, de szükséges emberi állapotról, mely a társadalomba való beilleszkedést, a minden körülmények között való helytállást jelenti. A mese főhőse Gyurika, a legkisebb fiú, a mese elején kicsi és gyenge, apja alkalmatlannak tartja a szolgálatra. Gyurika természetes vágya, hogy az emberek befogadják, szeressék és megbecsüljék, célja eléréséhez azonban számtalan próbát kell kiállnia. Ez az út vezet családja megmentéséhez, a királylány szívének és a fele királyságnak elnyeréséhez.
Az előadásba beépülő mondókák, rigmusok, névcsúfolók, gyerekjátékok, szokások egy olyan mesevilágot varázsolnak, amelyben a gyerekek saját magukra ismerhetnek, otthonukra lelnek. Hiszen az örök boldogság megtalálása csak félelmeink legyőzésével lehetséges – emelik ki az alkotók.

 

Szereplők:
Gyurika, a kisfiú: Portik Norbert
Csikó: Gidró Roland
Királylány: Ádám Júlia
Fiúk: Gere Csaba, Kiss Adorján, Márton Csaba, Pável Hunor-Mihály, Törő Bence, Svinyuk Sándor / Lukács Tamás
Apa, Király: Melles Endre
Anya, Főtündér: Lukács Réka
Tündérek, katonák: Dombi Rózsa, Keresztes Gabriella, Kocsis Lilla-Tünde, Pilinger Mónika,
Podholiczky Rebeka Ráhel, Székely Edina-Emőke, Váradi Ágnes, Virág Imola
Alkotók:
Társrendező: Fazakas Misi
Mesélők: Kocsis Tekla, Virág Nimród, Ürmösi-Incze Panna és Gergő, Lukács Beáta és Balázs,
Ivácson Gergő és Janka, Vajda Bíborka - az előadók gyerekei.
Zene: Heveder zenekar és meghívottjaik
Rendező-koreográfus: Ivácson László

 

HTE Két kezem forgatta,  fotó Henning JánosKét kezem forgatta, szívem táncoltatta – Gyulafehérváron és Torockón

A hónap folyamán két alkalommal is műsorra tűzi a társulat a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című folklórműsorát, mindkét esetben vendégjátékról beszélhetünk. Június 10-én, 17:00 órától Gyulafehérváron, a Szakszervezetek Művelődési Házában lesz látható a népszerű produkció, az eseményre a Fehér Megyei Magyar Napok keretében kerül sor, a Communitas Alapítvány támogatásával. Ezt követően, a hónap végén, június 29-én a Double Rise folkszínpadán is bemutatkozik a társulat.

 

A Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című hagyományos folklórelőadás koreográfiái a Kárpát-medencei forgós-forgatós táncok világából építkeznek. Erdélynek a barokk kor eredményeképpen ez a legnagyobb mai napig megőrzött táncöröksége, a marosszéki forgatóst például a páros táncok királynőjeként szokták emlegetni.


Az egy órás barokkos tánchömpölygés egy női sorssal von párhuzamot, ám a történetmesélés helyett inkább érzések, impressziók megragadására törekedtek az alkotók. Hogyan láthatja magát a hagyományos társadalomban felnövő kislány, menyasszony, asszony és hogyan látják őt a többiek? Van-e boldogság a gyermekkor tiszta világa után, van-e boldogság a szerelem megtalálása után? Mi az, ami az utat megtölti tartalommal, a költő szavait parafrazálva: át tudjuk-e vinni a szerelmet a túlsó partra? Végül, de nem utolsó sorban, át tudjuk-e adni értékrendünket a következő generációknak?

 

HTE Aranyasszonyok,  fotó Ádám GyulaAranyAsszonyok, utoljára az idei évadban
Június 14-én, 19:00 órától ebben az évadban utoljára lesz látható az AranyAsszonyok című rituális folklórelőadás. A Furik Rita által rendezett produkciót a Háromszék Táncstúdióban nézhetik meg az érdeklődők, jegyeket a Kulturális Szervezőirodában, illetve a www.biletmaster.ro oldalon vásárolhatnak. Az iroda nyitva tartási rendje: hétfőtől csütörtökig 10-16 óra között, pénteken 11-13 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267-312104.

 

Az ősi magyar szellemiségben az AranyAsszonyok a női teremtő és gyógyító minőséget képviselték, a Szeretetet és az Élet továbbadását. Szellemi vezetőkként égi és földi tudást kapcsoltak egybe. Az istennői minőség földi helytartói ők, olyan asszonyok, akikben elevenen élnek az ősi gyökerek, akik tudják a Mindenség titkait, ismerik önmagukat és a tudatosságukból eredő szolgálatukat.

Mi az, amit el kell tanulnunk az Égi Anya hajdani avatott Asszonyaitól?
Mi az, amit a mai kor identitását kereső női lelke egyre jobban szomjaz?
Amitől oly régen megfosztva van?

 

Böjttől böjtig,  fotó Vitéz György A Böjttől- böjtig és Az én mesém c. előadások rendezőjének újabb alkotása, egyfajta szellemi folytatása a megkezdett útnak. Furik Rita a hagyomány szakrális erejével közelít témáihoz, ez esetben a Nőt és a Férfit kívánja visszaemelni méltó helyére, és a Napbaöltözött NagyBoldogasszony jelképével pedig a halhatatlan hitről vall. A folklórba ágyazott motívumok a tánc, az élő népzene és ének nyelvén egyért szólnak: feleleveníteni a hitet az iránt, hogy a Szeretet az egyetlen létező és élhető kommunikációs csatorna.

 

fotók: Ádám Gyula, Henning János, Ürmösi Levente Mihály, Vitéz György

 

 

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.