Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél - fotó: Barábás Zsolt2018. szeptember 9-én, vasárnap 20 órai kezdettel kerül bemutatásra a Tamási Áron Színházban a 2018/2019-es évad első előadása, amelyet Radu Afrim rendező Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámájából kiindulva állít színpadra.

 

Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél - fotó: Barábás ZsoltAfrim páratlan, mágikus realista világába másodszor nyerhet beavatást a helyi közönség. 2013-ban egy kortárs magyar szerző, Kárpáti Péter Akárki című drámáját állította a Tamási Áron Színház színpadára.

A Márquez regényeiből ismert mágikus realizmus képlékeny terminusa hozzáidomult az afrimi világhoz, egy olyan sajátos, abszurd megoldásokkal operáló színházat hozva létre, amelyben a szöveg, a mozgás és a képiség egyetlen összművészeti alkotássá alakul, s amelyben az őrültség mindig emberarcú. Afrim Molnár Ferenc 20. századi Hamupipőke-történetéből, Az üvegcipőből indult ki, amikor megírta az Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című drámáját.

A Molnár-mű tartópilléreként szolgáló szereplői viszonyrendszereket, sors-utakat, vágyakat Afrim egy mai fiktív valóságba interpretálja. A kisvárosi panzió, a bordélyház légköre és a Szent Feromon Rádió műsora banalitásában ismerős lehet, ám a rendező merész, paradox képzettársításai elidegenítő hatásúak. Az előadás során olyan érzésünk lehet, mintha megtorpannánk egy görbe tükör előtt. A kifordított lehetőségek földjén csak az olyan zavaróan emberi dolgok maradnak állandóak, mint a hazugság, a szemfényvesztés – és talán még valami: a zabigyerek apakeresése.

Az Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél című produkciónkra szeptember 3-tól, hétfőtől lehet jegyeket váltani a Központi Jegyirodában vagy a www.biletmaster.ro weboldalon.

fotók: Barabás Zsolt

 

Bővebben a Tamási Áron Színház honlapján.

0
0
0
s2smodern
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.