Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Háromszék Táncegyüttes - Vágjak az erdei utat Idén ősszel sok szempontból mérföldkőnek számító évad veszi kezdetét a Háromszék Táncegyüttesnél. Öt év után újra folklórműsorral gazdagodik a társulat repertoárja, novemberben jubilál a sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánctalálkozó (immár 30. kiadásához érkezik), nem utolsó sorban pedig minden eddiginél több turné és kiszállás szerepel az intézmény tervei között.

• Premier előtt a Vágják az erdei utat… című folklórelőadás

Háromszék Táncegyüttes - Vágjak az erdei utat A Háromszék Táncegyüttes szeptember 18-án, este 7 órától mutatja be legújabb produkcióját. Az Ivácson László művészeti vezető által rendezett és koreografált folklórelőadás az első világháború erdélyi vonatkozásairól szól – természetesen a néptánc és a népzene nyelvén.

Idén pontosan száz éve, hogy véget ért az első világháború, amely folklorisztikai szempontból az utolsó olyan nagy társadalmi esemény volt, amely „alkotásra” szólította fel a népet. A háború előtt, alatt és után hatalmasat gazdagodott a népdal, a népzene és a néptánc világa. A besorozás előtti búcsúztatások, a katonaságban megélt férfimulatozások tánc- és zenei anyaga, valamint a háború után hazatérő katona, a fiát elveszítő édesanya, a férjét elveszítő feleség sirató énekei mind ebben az időben születtek és érték el az általunk megismert végső formát.


A Háromszék Táncegyüttes legújabb folklórelőadása keserű-édes emlékezés, egy olyan táncos-zenés barangolás, amelyben a gyergyói, a küküllő-menti, a sajó-menti és az észak-mezőségi tájegységek magyar, román, illetve cigány népzene és néptánc világába utaztatják a nézőt. Száz évet vissza az időben.

 

Fotók Melles Endre

Koreográfusok: Farkas Tamás m.v., Farkas Ágnes m.v., Kádár Ignác m.v.,
Nagypál Anett m.v., Tekeres Gizella, Melles Endre
Zenei szerkesztő: Fazakas Levente
Népdalok, ének: Erőss Judit
Zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György
A rendező munkatársai, tánckari asszisztensek: Tekeres Gizella, Melles Endre

Rendező-koreográfus: Ivácson László

Tánckar: Ádám Júlia, Gere Csaba, Gidró Roland, Keresztes Gabriella, Kiss Adorján, Kocsis Lilla-Tünde, Lukács Réka, Lukács Tamás, Márton Csaba, Melles Endre, Pável Hunor-Mihály, Pilinger Mónika, Podholiczky Rebeka Ráhel, Portik Norbert, Székely Edina-Emőke, Szvinyuk Sándor, Ürmösi-Incze Mária-Terézia, Törő Bence, Váradi Ágnes, Virág Imola

Bemutató előadás:
- szeptember 18., 19:00 óra – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió

További előadások:
- szeptember 19., 19:00 óra – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
- szeptember 20., 19:00 óra – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
- szeptember 23., 19:00 óra – Gyergyóremete, Balás Gábor Művelődési Központ
- szeptember 24., 19:00 óra – Gyergyóditró, Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház

 

30. Népzene- és Néptánctalálkozó

A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány 2018. november 10-én harmincadik alkalommal szervezi meg a sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánctalálkozót, melynek keretében egész napos programsorozattal várják az érdeklődőket, illetve terveik szerint minden korosztályt sikerül majd megszólítani.

A találkozónak idén is kiemelt fénypontja lesz az esti gálaműsor, amelynek keretében idős hagyományőrző zenészek és táncosok lépnek majd színpadra, akik Erdély különböző néprajzi tájegységeiről érkeznek. A rendezvény vendége lesz továbbá a Magyar Állami Népi Együttes, megszervezésre kerül ugyanakkor az V. Székelyföldi Legényesverseny is, a délelőtt folyamán pedig színpadra lépnek a Kovászna megyei gyermek néptáncegyüttesek. Mindezen programok mellett különböző szakmai előadásokkal kívánják még inkább emelni a rendezvény színvonalát.

 

• Turnék és kiszállások

A Háromszék Táncegyüttes a 2018/2019-es évadban is műsoron tartja legkedveltebb előadásait, így például az AranyAsszonyok, A banda, a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, a Mundruc, illetve a Szerencsekrajcár című produkciókat is láthatják majd az erdélyi és a magyarországi nézők.

Így például október 3. és 5. között a Mundruc című táncszínházi előadást mutatja be az együttes az aradi, a tiszakécskei és a budapesti közönségnek. A Könczei Árpád rendezte produkció Martin György néprajzkutató, illetve Mátyás István Mundruc adatközlő emléke előtt tiszteleg. Ugyancsak októberben kerül sor az Ivácson László rendezte Szerencsekrajcár című gyerekelőadás turnéjára is, melynek keretében október 22. és 26. között többek közt Nagykárolyba, Miskolcra és Budakalászra is ellátogatnak a társulat tagjai.

Kiszállások és turnék tekintetében a november és a december is igencsak zsúfoltnak ígérkezik, hiszen míg a társulat november 15-én és 16-án Székelyudvarhelyen játssza a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című folklórműsorunk, addig november 18. és 24. között egy nyugat-erdélyi és magyarországi turné keretében is látható lesz ezen produkció. És végül december első felében a Furik Rita által rendezett AranyAsszonyok című előadás is turnéra indul, a tervek szerint többek közt Temesváron és Szegeden is bemutatásra kerül a népszerű rituális folklórelőadást.

A turnékkal párhuzamosan, ugyancsak fontos mozzanata lesz az őszi időszaknak az immár tizennegyedik alkalommal megszervezendő Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója is, amelynek ebben az évben a Maros Művészegyüttes lesz a házigazdája, illetve amelyen a Háromszék Táncegyüttes a Szerencsekrajcár című mesejátékkal képviselteti magát.


A Háromszék Táncegyüttes sepsiszentgyörgyi előadásaira jegyeket a Kulturális Szervezőirodában,
illetve a www.biletmaster.ro oldalon vásárolhatnak az érdeklődők.
Az iroda nyitva tartási rendje: hétfőtől csütörtökig 10-16 óra között, pénteken 11-13 óra között,
valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267-312104.

 

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.