Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptemper 4. / fotó: Toró Atila

bankett csere wFogyaszd el péntek esti vacsorádat Daniel SPOERRI alkotásai közt a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben.

2018. október 5-én, 19:00 órától a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér – Galériák Fehér Éjszakája országos programsorozat alkalmával és a Daniel SPOERRI, Megemészteni a múltat - Eat Art és Objektművészet című kiállításához kapcsolódóan egy estére a Spoerri-bankettek szellemét idézi fel, egy sajátos formában.

Daniel SPOERRI kiállítása - MAGMA Körtárs Művészeti Kiállítótér, SepsiszentgyorgyA Spoerri által 1968-ban, Düsseldorfban nyitott Spoerri Étterem – mely egyszerre volt hagyományos étterem és permanens művészeti happening helyszíne – mintáját követi az est, azzal a különbséggel, hogy a vacsorát a közönség hozza a bankettre.
A vendégek által előzőleg elkészített fogás a helyszínen bekerül egy közös asztalra, melyet számozással látnak el a házigazdák. Ezt követően sorsolás útján kerül a vendégek elé az elfogyasztandó vacsora. Tehát minden egyes vendég, azt a fogást fogyaszthatja majd el a közös vacsora alkalmával, amelyik fogás számát kihúzza a “kalapból”.

Az eseményre a helyek száma korlátozott. A vacsorán való részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az esemény Facebook oldalán a részvétel megerősítésével vagy a 0736 063 924-es telefonszámon lehet az esemény kezdése előtti utolsó percig, a szabad helyek függvényében.

A regisztrált résztvevők által előre elkészített fogást ajánlott tárolóedényekben hozni a helyszínre, a cserére hozandó fogás mellé, kérjük a résztvevőket hozzanak magukkal saját használatra tányért és étkészletet. A poharakat és italt a házigazdák biztosítják.
A rendezvényen való részvétel/fogyasztás saját felelősségre történik.
Mindeközben a kiállítás folyamatosan látogatható.

Bővebben a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér honlapján.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom