Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Hangversenyévad – 2018/20192018.  október 26. | Helyszín: Tamási Áron Színház

2018.  október 26-án, 19 órától a Tamási Áron Színház ad otthont a 2018/2019-es Hangversenyévad nyitó koncertjének, melyre a Brassói Filharmónia egy népszerű, de egyben különleges repertoárral készül.

A Hangversenyévad néven ismert szimfonikus zenei rendezvénysorozat évek óta népszerű Sepsiszentgyörgyön, a havonta megrendezett események teltházasak évről évre. Október 26-án a Brassói Filharmónia egy igazán különleges előadást hoz városunkba, a nyitó koncertre ugyanis Bartók Béla Magyar Képek művével készül. A művet Bartók 1931-ben több, kisebb zongora darabjából hangszerelt át, úgy, hogy a fő dallamokon nem változtatott, a fúvós és vonós hangszerek által pedig gazdagabbá tett. Az est különlegességéhez társul Joseph Haydn Esz-dúr kürtversenye, amelynek vidám jellege ünnepi hangulatot varázsol a nézők lelkébe. Johannes Brahms Magyar táncok című műve is elhangzik a pénteken sorra kerülő Szimfonikus hangversenyen, illetve Kodály Zoltán Háry János szvitje is gazdagítja az estet.

A Hangversenyévad hat szimfonikus előadással és a Plugor Sándor Művészeti Líceum ajándék előadásával várja a klasszikus zene iránt érdeklődőket. A második koncertre november 23-án kerül sor, ahol a Georgius és Csíki kamarazenekar lép fel. December 14-én ismét a Brassói Filharmónia koncertezik. Az újévben, február 23-án a kolozsvári Transilvania Állami Filharmónia, márciusban 14-én pedig a Georgius és Csíki Kamarazenekar lesz a Hangversenyévad meghívottja. Május 10-én a Plugor Sándor Művészeti Líceum szimfonikus előadását láthatja a közönség, a 2018/2019-es Hangversenyévad sorozatát a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zárja május 24-én.

A Hangversenyévadra már kaphatóak a bérletek, a teljes árú bérlet 120 lejbe, a kedvezményes pedig 60 lejbe kerül. A rendezvénysorozat koncertjeire jegyeket is lehet váltani, a teljes árú jegy 25 lejbe, a kedvezményes pedig 12 lejbe kerül.

Jegyeket és bérleteket a Városi Jegyirodában lehet váltani a Szabadság tér 2. szám alatt hétfőtől csütörtökig 9 és 16 óra, pénteken 9 és 13 óra között.

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.