Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Ütős lesz a nyár Sepsiszentgyörgyön!A Diákok éve tematikus év keretén belül július 18-tól kezdődően heti rendszerességgel különleges ritmusoktól zeng majd Sepsiszentgyörgy főtere.

A kezdeményezés keretében olyan zenekarok, együttesek lépnek majd fel a Főtér kőszínpadán, amelyek identitását elsősorban a ritmusok határozzák meg. A cél megtölteni a nyári főteret élettel és egyúttal „ritmusba hozni”, bekapcsolni a diákságot újszerű hangzásokon keresztül újszerű helyzetekbe.

0
0
0
s2smodern

Sepsiszentgyörgy, Művész MoziSepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
Telefon: 0787 526 102
www.arta.cityplex.ro

 

0
0
0
s2smodern

IV. DbutanT Színházi Fesztivál Bár a 2019-es év sok nehézséget hozott, elsősorban az olyan kulturális programok tekintetében, melyek pályázati forrásokra támaszkodnak, az Andrei Mureșanu Színház mégis vállalja a DbutanT Fesztivál negyedik kiadásának megszervezését, a költségvetés szűkössége miatt kizárólag a pályakezdő koreográfusok számára. A színházi zenét szerző pályakezdők bemutatkozását, egy következő kiadásában fogjuk felvállalni.

0
0
0
s2smodern

13. Dzsessz és Improvizációs Zenei Tábor - Sepsiszentgyörgy, 2019A 13. Dzsessz és Improvizációs Zenei Tábort július 13-20 között tartják meg Sepsiszentgyörgyön a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház és a MUKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület szervezésében.

A napi program: egyéni hangszeres oktatás, jazzelmélet, jazztörténet, zenekari gyakorlat, koncertek és jam-session-ök.

0
0
0
s2smodern

Tusványos, sajtótájékoztató - 2019A rendezvény idén lett harminc éves, ahol kiemelt téma Európa és Erdély jövője, a magyar nemzeti összetartozás, és a szintén harminc évvel ezelőtti rendszerváltás

0
0
0
s2smodern

Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókértVasárnap telik le két hónap azóta, hogy a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés nyilvántartására vonatkozó határozat jogerőre emelkedett. Szintén vasárnap lesz egy hónapja annak, hogy az online aláírásgyűjtés elindult. Az első alkalom, amikor mérleget készíthetünk arról, hogy eddig mit tettünk, és ennek milyen eredményei vannak.

0
0
0
s2smodern

Sepsiszentgyörgy, Művész MoziSepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
Telefon: 0787 526 102
www.arta.cityplex.ro

 

0
0
0
s2smodern

A halhatatlanságra vágyó királyfi - Cimborák bábszínházA sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház állást hirdet felsőfokú végzettséggel rendelkező bábszínész/színész (férfiak előnyben) számára.
A jelentkezéshez szükséges iratok: felsőfokú szakvégzettséget igazoló egyetemi oklevél vagy igazolás, szakmai önéletrajz(lehetőség szerint fényképpel ellátott), motivációs levél és indoklás, amely a jelentkező szakmához fűződő viszonyát és a bábszínházról szóló vízióját tükrözi.

0
0
0
s2smodern

HTE - Vágják az erdei útat - fotó Ádám GyulaA 2019/2020-as évaddal kezdődően új munkatársakat, női és férfi táncost, ügyelőt, előadás-szervezőt, PR titkárt és irodavezetőt alkalmaz a Háromszék Táncegyüttes. Az említett munkakörök betöltésére lendületes, rugalmas, a tánc és a színház világa iránt elhivatott új kollégákat keres az intézmény.

0
0
0
s2smodern

Sepsiszentgyörgy, fotó: Toró AttilaSepsiszentgyörgy Önkormányzata értesíti a lakókat, hogy pénteken, július 5-én szúnyogirtásra kerül sor Sepsiszentgyörgy területén.

0
0
0
s2smodern

Tamási Áron Színház: Sam – fotó Barabás ZsoltA sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház három alkotója is díjazott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának idei kiadásán.

0
0
0
s2smodern

Pacé, SepsiszentgyörgySepsiszengyörgy Polgármesteri Hivatala figyelmeztetni kívánja a város környékén található erdőket járó, kiránduló, gombászó személyeket, hogy ajánlott fokozottan körültekintőnek lenni, hogy elkerüljék az ott élő medvékkel való találkozást. A környező erdőkben élő medvék a közel eső lakott területek környékére és a piknikezésre kijelölt helyekre is bemerészkedhetnek.

 

0
0
0
s2smodern

Székely Vágta - Programleírás2019. június 28. és 30. között Székelyföld lovasai szállnak nyeregbe, és versenyeznek a budapesti Nemzeti Vágtán való indulásért. Összesen 28 településről érkeznek a lovas résztvevők, akik a szombati előfutamon mérettetnek meg egymással, a legjobbak a vasárnapi döntőbe jutnak.

Friss mezőnnyel rajtol a hétvégén, az Óriáspince-tetőn Székelyföld legnagyobb lovas rendezvénye, a 9. Székely Vágta. A budapesti Nemzeti Vágta kvalifikációs futamára tizennyolc, a Góbé futamra tíz településről neveztek a versenyzők Gyergyószentmiklóstól Kézdivásárhelyig.

 

0
0
0
s2smodern

Sepsiszentgyörgy, Művész MoziSepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
Telefon: 0787 526 102
www.arta.cityplex.ro

 

0
0
0
s2smodern

Székely Vágta 20192019. június 28. és 30. között Székelyföld lovasai szállnak nyeregbe, és versenyeznek a budapesti Nemzeti Vágtán való indulásért. Összesen 28 településről érkeznek a lovas résztvevők, akik a szombati előfutamon mérettetnek meg egymással, a legjobbak a vasárnapi döntőbe jutnak.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.