Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Colorstar koncert a SzimplábanNégyállomásos colorStar lemezbemutató turné Erdélyben.

Turnéjuk március 27-én kezdődik Temesváron a Reflektor venue-ben, 28-án a kolozsvári Atelier caféban játszanak, 29-én 22 órától Sepsiszentgyörgyön a Szimplában, 30-án pedig Szatmárnémetiben a Gravel roomban várják a pszichedelikus-elektronikus űrzenére kíváncsiakat.

 

 

Az 1996-ban alakult colorStar zenekar az első magyar színes televízióról nevezte el magát: a több jelentés rétegű név így egyszerre utal zenéjük „színességére", illetve a „belső film”-re, amely- elsősorban a korai - lemezeik lebegő hatású folyamatzenéinek hallgatása közben indul el a hallgatóban. A colorStar ugyanis az elsők között ötvözte az elektronikus party zene különböző irányzatait a pszichedelikus, gitáralapú pop-rockkal, koncertjeiken rendszeresen kísérletezik a zenét vizuális elemekkel erősítő megoldásokkal is, azzal a céllal, hogy fellépéseit összművészeti eseménnyé emelje.

colorStarMegfordultak már Nyugat Európában, a Benelux-államokban, a Balkánon. Rajongói üzeneteik között az Egyesült Államok, Egyesült Királyság, és az európai nevek mellett olykor egészen meglepő régiók is felbukkanak, mint pl. Nepál, Peru, Pakisztán, Szibéria.

A hetedik és egyben legújabb, Time is the Drug című lemezük egy közel egy órás, kilenc dalt tartalmazó anyag, melynek első számú inspirációs forrásait a zenekar korai éveinek albumai, illetve az utóbbi idők fontos és meghatározó kulturális hatásai (sorozat, film és olvasmányélmények) adják.

Mesterséges intelligencia, VR, szimulációs elméletek, állampolgárságot kapott robotnők tematizálják a zenekar jellegzetes hangzású pszichedelikus-elektronikus tánczenéjét.
Az érdeklődők elsősorban az új lemezről hallhatnak majd dalokat.

A koncert turné az NKA/Hangfoglaló Program támogatásával és a Stairway Booking szervezésében jött létre.

 

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.