A Cimborák Bábszínház friss energiákkal, megújult arculattal és izgalmas projektekkel lát neki a 2019-2020-as évadnak. A társulathoz két frissen végzett bábszínész csatlakozott: a gyergyószentmiklósi Darvas Emőke és a sepsiszentgyörgyi Sánta Yvette.
Az évad első felének célkitűzése, hogy a bábszínház repertoárjának friss és népszerű előadásait minél szélesebb célközönséghez eljuttassuk. A Dávid Péter által rendezett A buták versenye című játékot, amit kifejezetten az idei Benedek Elek emlékévre készített a társulat, az ősz folyamán több háromszéki településen is láthatja a nagyközönség. A Vajda Zsuzsanna, Pilári Gábor házaspár által rendezett A halhatatlanságra vágyó királyfi előadás megújult formában továbbra is rétegzett célcsoportnak játssza a társulat nem csak itthon, hanem a IV. Fux Feszt - az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján is. A társulat október második felében a Nagy Lázár József által rendezett Bálna Béla című tengeri történettel vesz részt a XVIII. Puck Báb- és Marionettszíházak Nemzetközi Fesztiváljának versenyprogramjában, majd ezt követően itthon is fogja játszani az előadást.
A társulat meghívást kapott a szeptember 14-15. között zajló a Szüret-Székelyföld Gyöngyei rendezvényre, Egerbe, ahol A buták versenye című játékkal vendégeskedik, majd a megye különböző településein játszik az október 10-20. között szervezett X. Székelyföld Napokon. Szeptember 30-án kiemelt programmal ünnepeli a Magyar Népmese Napját és tervezik a december 3-i Nagy Kopeczky Kálmán Emléknapot.
November második felétől elkezdenek egy új próbafolyamatot, amelynek eredményeképpen decemberben új bemutatóval jelentkeznek.
Az évadot a pécsi MárkusZínház Laci királyfi című bábjátékával nyitják augusztus 31-én, szombaton 11 órától a sepsiszentgyörgyi Erzsébet Parkban (a 48-as emlékmű közelében), ahova szeretettel várják a város kisgyermekes családjait. Az előadást követően bábkészítő foglalkozásra hívunak minden kedves érdeklődőt. Az esemény szervezője a Cimborák Bábszínház Kulturális és Ifjúsági Egyesület és a MárkusZínház, támogató a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap.
Szeptember 4-én, szerdán 18 órától, illetve szeptember 5-én, csütörtökön 11 órától új szereposztásban játsszák A halhatatlanságra vágyó királyfi előadást a bábszínház stúdiótermében. Jegyfoglalás Csüdöm Eszternél lehetséges a 0755-335400-as telefonszámon. A helyek száma korlátozott! Jegyeket váltani a helyszínen lehet, az előadások előtt fél órával. Egy jegy ára 7 lej.
Az évad folyamán vendégelőadásokkal látogat Sepsiszentgyörgyre a pécsi MárkusZínház, a felvidéki Écsi Gyöngyi, a veszprémi Kabóca Bábszínház, a debreceni Vojtina Bábszínház, Fabók Mancsi Bábszínháza, illetve a kecskeméti Ciróka Bábszínház.
Fotók: Barabás Zsolt