Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében 2019 október 12-22. között kerül sor a Visor – Székelyföldi Fotófesztiválra. A fotográfia értékeit bemutató fesztivál nyitórendezvénye a Székelyföldi Fotóklubok Szemléjének a második kiadása, amelyre október 12-én, 12 órától kerül sor a Szabadság téren (Korzó sétány).
Szombaton, október 12-én, Sepsiszentgyörgy városának több helyszínén is további kiállításokra kerül sor. 16 órától a 37. Magyar Sajtófotó kiállítás díjazott munkái lesznek megtekinthetőek a Szabadság téren, 17 órától az Árkosi Kulturális Központ (Olt utca 6. szám) ad otthont a Kézdivásárhelytől Hollywoodig – André de Dienes élete és képei címet viselő tárlatnak, majd 19 órától a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben Alföldi Róbert A múlt szabadsága című fotógyűjteményébe nyerhetnek betekintést az érdeklődők.
Október 16-án a Keresztes Házban Claudia Nicolae, az AGERPRES - Román Nemzeti Hírügynökség igazgatója megnyitja a Román Sajtófotó Archívumából válogatott kiállítást. Csütörtökön, október 17-én 19 órától a Tein Teaházban, egy kolozsvári amatőr fotós, Hada Victor (1946-2002) által megörökített pillanatokat láthatunk, majd 19 óra 30 perctől Orbán Lajos (1897-1972) fotóié lesz a főszerep, kötetbe foglalva mutatják be a két világháború közötti kolozsvári forgatagot. Ezt követően bemutatkozik az Erdélyi Audivizuális Archívum is, amely fő céljának az audiovizuális örökségek megőrzését, felkutatását tűzte ki célul.
Október 19-én, szombaton, 11 órától a Diákok éve program keretén belül, szeretettel várják a szervezők a fotográfia iránt érdeklődő diákokat az Erzsébet parkba, ahol egy műhelymunka keretében tanulhatnak a fotózás világának rejtelmeiről. Vasárnap, október 20-án, este 20 órától a Háromszék Táncstúdióban kerül sor a világhírű Bordos László Zsolt Kivonatok/Excerpts címet viselő audiovizuális perfomanszára.
Az esemény záróakkordjaként André de Dienes hollywoodi sztárfotós, Marilyn Monroe egykori jegyese, az amerikai sztárfotózás megújítója fotóin keresztül hazatér a céhes városba. A Kézdivásárhelytől Hollywoodig – André de Dienes élete és képei címet viselő kiállítás megnyitójára október 22-én, 17 órától kerül sor a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház dísztermében.
Szervezők: Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ
Társszervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala, Agerpres - Román Nemzeti Hírügynökség, Árkosi Kulturális Központ, Bod Péter Megyei Könyvtár, Magma – Kortárs Művészeti Kiállítótér, Háromszék Táncegyüttes, Vígadó Művelődési Ház, Megyeháza Galéria, Tein Teaház, M Studió és Diákok Éve program.
Médiapertnerek: Agerpres - Román Nemzeti Hírügynökség, Székely Hírmondó, Háromszék független napilap, Sepsi Rádió, Profi Rádió, Sláger Rádió, Friss Fm és WeRadio.
Program
Október 12.
12.00 – 2.Székelyföldi Fotóklubok Szemléje, Szabadság tér (Korzó sétány)
16.00 – 37. Magyar Sajtófotó kiállítás, Szabadság tér
17.00 – Kézdivásárhelytől Hollywoodig – André de Dienes élete és képei, kiállításmegnyitó, Árkosi Kulturális Központ (Olt utca 6 sz.)
19.00 – A múlt szabadsága - válogatás Alföldi Róbert fotógyűjteményéből, Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér
Október 16.
17.00 – Válogatás a Román Sajtófotó Archívumából, Keresztes Ház
Október 17.
19.00 – HADA - képek egy fiókból - kiállítás,
19.30 – A Látható történetek: A Látható Kolozsvár. Orbán Lajos fotói a két világháború közötti városról - könyvbemutató és az Erdélyi Audiovizuális Archívum bemutatkozása, Tein teázó, Társszervező: Bod Péter Megyei Könyvtár
Október 19.
11.00 – Fotó workshop diákoknak, Erzsébet park, Társszervező: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Diákok Éve program
Október 20.
20.00 – Kivonatok/Excerpts - Bordos ArtWork audiovizuális performansz, Háromszék Táncstúdió
Október 22.00 – Kézdivásárhely
17.00 – Kézdivásárhelytől Hollywoodig – André de Dienes élete és képei, kiállításmegnyitó, Vigadó Művelődési Ház díszterme