Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Karácsonyi fények - fotó Vargyasi LeventeA sepsiszentgyörgyiek már megszokhatták, hogy a városban szinte mindig zajlik valami, ez alól az idei tél sem kivétel, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is rengeteg meglepetéssel, kreatív ötlettel, interaktív installációval készült.

 

 

 

Karácsonyi fények - fotó Vargyasi LeventeTekerjünk fényt a parkba

Idén második alkalommal tekerhetünk fényt a város központjába azzal a tandem kerékpárral, amelyet az Erzsébet parkban található kovácsoltvas híd mellé helyeztünk el. A tandem kerékpárt három személy használhatja egyszerre, pedálozáskor fokozatosan gyúlnak majd fel a fények a kerékpárhoz kapcsolt hexagon ülőkéken és a park egyik fényfűzérrel burkolt fáján. Az interaktív installáció birtokba vételekor garantált a móka, kacagás és az egymásra figyelés. Az installáció üzembe helyezése mögött idén is helyi alkotók állnak, a vocalcycle részéről Molnár Hunor és Kerekes Attila, a kubitdesign részéről pedig György Előd.

Karácsonyi fények - fotó Vargyasi LeventeSétáljunk a fényalagút alatt

Nem kell sokat sétáljunk a következő installációig, hiszen a fényalagút a tandem kerékpár szomszédságában található, a tó feletti kovácsoltvas hídon. A fényfüggönnyel borított boltív az ünnepi fotók minden szögből tökéletes háttere, idén másodszor.

 

 

Karácsonyi fények - fotó Vargyasi LeventeBarangoljunk a kis betlehemesben

A kültéri installációk közül a gyerekek első számú kedvence a betlehemi városkát megidéző meseváros, mely az Erzsébet park kőszínpad melletti részén terül el. Akárcsak a pásztorok vagy a három király, mi is barangolhatunk az ég alatt keresve a legfényesebb csillagot, amely a kis Jézus születésének helyszínéhez vezet. A karácsonyi ünnepkör figurái igazi korhű hangulatot teremtenek, melyek megálmodója Simó Enikő sepsiszentgyörgyi díszlettervező.

Téli fotókeret a legszebb pillanatok megörökítéséért

A nyár folyamán bizonyára már sokan megismerkedtek az önkormányzat szebbnél szebb virágkompozíciókkal díszített fotókeretével, amely ezúttal ünnepi külsőt ölt. Csupán néhány napot kell várjunk, hogy birtokba vehessük a Főtérre készített téli dekorációt, amely méltó háttere a karácsonyi pillanatoknak. A fotókeret téli díszletének megálmodói helyi virágkötők, Bedő Rita; a Flora Post részéről Jénáki Mesi; a Pure Deco képviseletében Knop Ildikó és Orbán Kovács Kinga, a fából készült keret pedig Csuri design műhelyében készült még a nyár elején.

A téli időszak szintén közkedvelt dekorációja a Bagoly Zsuzsa tervei alpján készült óriási adventi koszorú, mely az egész adventi időszakban a Főtér, illetve az állomás negyedi körforgalom egyik meghatározó díszítő eleme.

Az interaktív karácsonyi installációkkal maradandó élményeket szeretnénk okozni minden korosztálynak, ezért minél többen tekerjünk fényt a parkba, sétáljunk fényalagútban, barangoljunk a kis betlehemesben és örökítsük meg a pillanatokat Sepsiszentgyörgy karácsonyi díszbe borult fotókereténél.

A Városimázs Iroda közleménye, fotók Vargyasi Levente.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.