Nem vitatjuk, hogy a színház az egyszeri és megismételhetetlen pillanatok művészete, melyben meghatározó szerepe van a jelenlétnek, a játszók-nézők együtt lélegzésének, de mivel ebben meghatározatlan ideig nem lehet részünk, úgy döntöttünk, hogy az internet lehetőségeit kihasználva felidézünk néhány emlékezetes pillanatot a Tamási Áron Színház elmúlt két évtizedének történetéből.
Díjnyertes és a közönség körében népszerű színházi előadások felvételeit kínáljuk megtekintésre az érdeklődőknek az 1997/1998-as évadban készült Alkésztisz című produkciótól a 2008/2009-es Figaro házasságáig, minden szerdán és vasárnap 20 órától. A Facebook-oldalunkon vetített múltidéző előadássorozat vasárnap indul, és egyelőre április végéig tart.
A részletes program:
- Március 22. – Euripidész: Alkésztisz (r. Bocsárdi László, 1997/1998)
- Március 25. – Moliére: Don Juan (r. Barabás Olga, 1997/1998)
- Március 27. – A Színházi Világnap alkalmából: W. Shakespeare: Hamlet (rendező: Bocsárdi László, 2013/2014)
- Március 29. – Federico Garcia Lorca: Vérnász (r. Bocsárdi László, a Háromszék Táncegyüttessel közös produkció, 1999/2000)
- Április 1. – W. Shakespeare: Romeo és Júlia (r. Bocsárdi László, 2002/2003)
- Április 5. – Szophoklész: Antigoné (r. Bocsárdi László, 2003/2004)
- Április 8. – W. Shakespeare: Othello, a velencei mór (r. Bocsárdi László, 2004/2005)
- Április 12. – Samuel Beckett: Godot-ra várva (r. Tompa Gábor, 2005/2006)
- Április 15. – John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka (r. Bocsárdi László, 2005/2006)
- Április 19. – Kálmán-Békeffi-Kellér: A csárdáskirálynő (r. Keresztes Attila, 2005/2006)
- Április 22. – Pozsgai-Pinczés-Apostolache: Diploma után (r. Pinczés István, 2006/2007)
- Április 26. – Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő (r. Bocsárdi László, 2007/2008)
- Április 29. – Pierre Beaumarchais: Figaro házassága (r. Zakariás Zalán – a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házzal közös produkció, 2008/2009)
A Tamási Áron Színház facebook oldal itt érhető el: https://www.facebook.com/tasz.ro/
Tájékoztatjuk nézőinket, hogy az előadások jelentős része esetében a felvétel minősége hagy kívánnivalót maga után. A profi tévétársaságok által készített többkamerás videók mellett ugyanis vannak közöttük házi használatra szánt egykamerás felvételek is, a régebbi produkciókat pedig még videokazettára rögzítették, és ezek voltak később digitalizálva ugyancsak házilag, így tovább romlott a minőségük. Reméljük, hogy e kedvezőtlen körülmények ellenére is sikerül átadnunk valamit Önöknek a fenti előadások valódi értékeiből.
Március 27-én, a Színház Világnapján Shakespeare Hamlet című darabját láthatják az érdeklődők Bocsárdi László rendezésében. A 2013/14-es évadban készült előadás több más fontos elismerés mellett a Román Színházi Szövetség két UNITER díját is elnyerte, Bocsárdi Lászlót a Legjobb rendező, Bartha Józsefet pedig a Legjobb díszlettervező díjával jutalmazták.
Egyre nyilvánvalóbbá válik számunkra, hogy a járvány miatti intézkedések hosszú távon is hatással lesznek az életünkre, és hogy ebben a helyzetben mindnyájunknak meg kell találni a működőképes kommunikáció új formáit. A „válságrepertoár” összeállítása és levetítése a Tamási Áron Színház első válaszlépése az intézmény működésének ideiglenes felfüggesztésére, melyet további izgalmas online akciók követnek majd. Bízunk benne, hogy bár személyesen nem találkozhatunk, a színházunk által kínált új élményekben is örömét leli majd a közönség.