Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Június 19-ig látogatható a Történelmi Zászlósor kiállítás a LábasházbanEredeti formájukba visszaállított magyar történelmi zászlókból rendezett be kiállítást a sepsiszentgyörgyi Lábasházban a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja.

A nemzeti ünnepünk napjára tervezett megnyitójára, a koronavírus járvány terjedése által okozott kényszerhelyzetben, csak a virtuális térben kerülhetett sor. Immár a nagyközönség számára is látogatható, ezúttal a járványügyi intézkedések betartásával látogatható: 2020. június 11. és 19. között, hétfőtől péntekig, 8-16 óráig.

A zászlósor dr. Pozsony Ferenc akadémikus kezdeményezésére jött létre a Magyarság Háza támogatásával. A tájékoztatást szolgáló kísérőszöveget dr. Dimény Attila kézdivásárhelyi muzeológus írta.

A tárlatvezetést végző dr. Szekeres Attila István heraldikus rámutatott, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke a kiállított szám szerint 13, leginkább Erdélyhez kötődő, analógiák alapján rekonstruált történelmi zászló mindenikéről a legfontosabb tudnivalókat magába foglaló előadást tartott. Ennek során megtudhattuk, hogy a hármas hegyes végződésű honfoglalás kori fejedelmi zászló piros színű volt, amelynek csúcsdíszében turulmadár lehetett. Szent István zászlójában pedig ezt latin kereszt válthatta fel. Az Árpád-házi királyok váltakozó, vörös és fehér sávokat tartalmazó családi zászlójához hasonlatosan az Anjou-házból származó uralkodóink, Károly Róbert és Nagy Lajos zászlóján is megtalálhatók az Árpád-házi rokonságra utaló magyar sávok. Ezt azonban a kék mezőben arany liliomokat ábrázoló Anjou-címerrel egyesítették.

Hunyadi János zászlóját a neki V. László király által 1453-ban, érdemei elismeréseként besztercei örökös ispánságra emelése alkalmából adományozott új, bővített címer alapján rekonstruálták. Az új címer négyelt pajzsának első és negyedik mezejében a család ősi jelképe, a csőrében aranygyűrűt tartó holló látható. Második és harmadik mezejében viszont fehér mezőben, hátsó lábain álló, mancsában arany koronát tartó vörös oroszlán jelenik meg, ami a harcokban megsebzett Hunyadi Jánost jelképezi. Ő ugyanis az uralkodó kiskorúsága idején hősiesen védelmezte a koronát, majd az erre alkalmas történelmi pillanatban a főhatalmat visszaadta a királynak.

Bocskai István és Bethlen Gábor egyaránt a hagyományos, lángnyelvekkel díszített, fecskefarkú erdélyi fejedelmi zászlót használta, amelyeket csak a közepükön található családi címer különböztetett meg egymástól. Bocskai címere hármas halomból kinövő, nyílvesszőt magasba emelő oroszlánt, a Bethleneké egymással szemben álló, nyakukon átnyilazott hattyút ábrázol.

A felsoroltakon kívül a kiállításon többek között a Fekete sereg, a trónfosztás utáni 1849-es honvéd lovassági és az 1938-as magyar királyi lovassági zászló is megtalálható. Az eseményről készült 27 perces film a www.facebook.com/Balassisepsi címen tekinthető meg a világhálón.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.