Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

M Studio – Pam param 2020. december 15-én kerül sor az M Studio új produkciójának bemutatójára. A Pam param előadás koreográfusa Andrea Gavriliu, jegyek már kaphatók az eventim.ro oldalán.

A Pam param egy dinamikus produkció, melyben a mozgásnyelv szoros kapcsolatban áll a hanggal. „Tulajdonképpen az előadás az emberi hangok antológiája. Az egyediségen és a virtuozitáson túl, ezeknek a hangoknak más-más kulturális hátterük is van. Néha manipulálják az előadókat, máskor pedig ők maguk generálják a hangokat. Így, az előadás egy olyan testnyelvre épül, amely szoros kapcsolatban áll ezzel a ritmikai installációval”- emeli ki a koreográfus. Az előadás zenéjét Mihai Dobre, a díszletet és jelmezeket Irina Moscu jegyzi.

Andrea Gavriliu 2016-ban már dolgozott együtt a társulattal, akkor Igor Stravinsky Tavaszi áldozat c. zeneművét ültette át a kortárs tánc nyelvére.

A Pam param bemutatójára, rendhagyó módon, online kerül sor, december 15-én este 19 órától az eventim.ro felületén. Az előadás december 16-án este 19 óráig lesz elérhető az érdeklődők számára.

A produkció létrejöttét Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala valamint a Bethlen Gábor Alap támogatta.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.