Újra műsorra tűzte a Tamási Áron Színház Pintér Béla A Sütemények Királynője című darabjából készült előadását, melyet a nyáron felolvasószínházi előadás formájában láthattak az érdeklődők a Múzeumkertben. A zárt térbe áthelyezett előadás már nem felolvasószínház, és több szempontból is teljesen új produkciónak számít, ezért az alkotócsapat azoknak is ajánlja megtekintésre, akik már ismerik a szabadtéri változatát.
Pintér Béla A Sütemények Királynője című kortárs drámáját Pálffy Tibor rendezésében az elmúlt évadban állította színpadra a Tamási Áron Színház társulata; egyike volt ez annak a három felolvasószínházi előadásnak, amelyekkel szabadtéren vártuk a közönséget. Az egyenetlen, fák közé berendezett múzeumkerti játéktérben egy olyan család életébe nyerhettünk betekintést, ahol a gyermekek és felnőttek egyaránt súlyos keresztet cipelnek. Vagyis pontosan úgy élnek, mint közülünk sokan...
Pintér Béla, a darab szerzője a magyarországi színházi szakma egyik legelismertebb alkotója, aki egykor így ajánlotta az előadást a közönségnek: „Erőszak a családban – olvassuk az újságokban, látjuk a tévében, vagy hallunk róla a rádióban. – Szörnyű lehet! – gondolja az a néhány szerencsés, aki csak távolról hallott ilyesmiről. A többségnek azonban görcsbe rándul a gyomra, mert gyermekkori rémképek elevenednek meg benne e néhány szó hallatán, de az is lehet, hogy szülőként nem tiszta a lelkiismerete. Hősünk a hétéves Kosár Erika. Őt kell szeretni. Neki drukkoljanak! Győzni fog.”
A Pálffy Tibor által rendezett előadás felújítását, mely 14 éven aluliaknak nem ajánlott, a nagyteremben láthatják az érdeklődők január 31-én, majd február 4-én, mindkét alkalommal 19 órától. Jegyek kaphatóak a Központi Jegyirodában vagy a biletmaster.ro weboldalon.