Vendégelőadással érkezik a Tamási Áron Színházba a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes.
2021. március 1-jén, hétfőn 19.00 órától az Ékes Gyergyó című műsorát mutatja be a sepsiszentgyörgyi közönségnek. Jegyet vásárolni a Központi Jegyirodában illetve előadás előtt 1 órával lehet.
Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőtől csütörtökig 10-16 óra között, pénteken 11-13 óra között.
Jegyek ára:
- 10 ron - nyugdíjas és diákjegy
- 25 ron - teljes értékű jegy
A Háromszék Táncegyüttes Táncsétány c. előadásának márciusi időpontja:
- március 29., 19.00 óra: Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió.
Jegyeket a Központi Jegyirodában (nyitvatartási rend: hétfőtől csütörtökig 9-16 óra között, míg pénteken 9-től 13 óráig) lehet vásárolni.
Táncsétány
Harmincéves a Háromszék Táncegyüttes.
A Táncsétány egyfajta útfeltárás, mellyel a társulat ünnepel és múltat is idéz ebben az évfordulós évadban. A korábbi előadások koreográfiáit feldolgozó produkció, nemcsak emléket állít és felsorol, hanem reflektál, viszonyul az elődök által megfogalmazottakra, így az együttes jelenéről is vall. Arról, hogy miként kapcsolódunk, viszonyulhatunk a ma életérzésével a folklórhoz, a kortárs formákhoz vagy egyéb kihívásokhoz. A sétáló emlékezés olyan egyetemes témákat is érint, mint az idő, a hit, a férfi és nő életszerepei, a megvallott értékek és a hagyomány.
A séta alatt nyugodtan szemlélődünk. Könnyedén fordulunk tekintetünkkel előre és hátra is, ráérünk elidőzni a mögöttünk megtett út állomásain. Vannak fényesen kirajzolódó képek, melyekhez tiszta érzések kötődnek, és vannak árnyékosabb, kontúr nélküliek, foltosak, melyekhez a bizonytalanság társul. Mint az emlékezés mezőjében tett belső út, olyan ez a séta. Nem a sietés, nem az igyekezés, hanem a figyelés jellemzi. Hol jártunk eddig? Mit tapasztaltunk? Milyen élményeket gyűjtöttünk? Innen meg hová indulunk?
Az előadásban látható koreográfiák tematikái önálló világként is értelmezhetők, az állomások pedig felfűzhetőek egy narratív sorra, felidézve a gyökerek, a tékozlás, a megtagadás és a felismerés elemeit. Teszik mindezt a férfi és nő örök szerepeinek körforgása által, melyek mint a tekerőlant mélyén meghúzódó igazságok, le-le bomlanak az idő kerek fonaláról.
Jelmez: Furik Rita
Szakmai tanácsadó: Prezsmer Boglárka
Koreográfusok: Orza Calin, Melles Endre, Furik Rita, Tekeres Gizella
Táncoktatók: Péter László, Tekeres Gizella, Melles Endre
Zene: Fazakas Levente
Rendező-koreográfus: Ivácson László
Tánckar: Ádám Júlia, Bakos Ernő, Both Eszter, Fazakas Mónika, Gaburi Barbara, Gere Csaba, Gidró Roland, Hoffman Anna, Kiss Adorján, Kocsis Lilla- Tünde, Koncz Attila, Lukács Réka, Márton Csaba, Melles Endre, Pável Hunor-Mihály, Podholiczky Rebeka-Ráhel, Portik-Cseres Norbert, Székely Edina Emőke, Szvinyuk Sándor,Virág Imola
Zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Bajna György, Szilágyi László
Ének: Erőss Judit
A RÉZHÚRON c. produkciót márciusban a következő helyszíneken láthatják:
- március 12., 18.00 óra: Ürmös, Művelődési Ház
- március 13., 18.00 óra: Apáca, Benkő József Művelődési Ház
- március 14., 18.00 óra: Kézdiszentlélek, Petőfi Sándor Művelődési Otthon
- március 15., 18.00 óra: Barót, Városi Művelődési Ház (Helyfoglalás: 0740780353)
- március 31., 17.00 óra és 20.00 óra: Székelykeresztúr, Művelődési Ház
Higgyen nekem, nincs is más,
Mint az egymásra találás,
Valami szívet melengető
Muzsika dallamára.
Két kéz összekulcsolódik,
Hogy az egyik pár láb megérzi,
Hova lép a másik.
Utána megy, bárhova is vezet ez a mozdulat.
Utánamegy, mert azt hiszi,
Innen már röpülés lesz minden lejtésből és minden fordulatból.
S ki tudja, talán
Tényleg röpülés ez már.
A tánc a lélek nyelve, sokan tudjuk, a néptánc egy közösséggé erősödött léleknyelv, az erdélyi páros táncaink a férfi és a nő örök viszonyának természetéről vallanak.
Rézhúron című előadásunkkal Erdély legszebb tájainak folklórkincsében vándorlunk, tánccal, muzsikával, melynek középpontjában prímásunk hegedűjének rézhúrja áll, ez az előadás címadója is. A rézhúron játszott dallamok vezetnek el a népzene, a néptánc és a népdal nyelvén Bukovina, Székelyföld, Felső-Marosmente, Mezőség, valamint Kalotaszeg vidékeire.
Rendhagyó előadásunk, mely a táncosi egyéniségeket szólisztikus formában mutatja be egy igazi ünneplés amely a szívünkben kezdődik, onnan tölti fel a formát, bármilyen formát, kinek milyet ismer a szokása.
Zenei szerkesztés: Fazakas Levente
Koreográfia: Tekeres Gizella, Melles Endre
Színpadi szerkesztés: Ivácson László
Zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Bajna György, Szilágyi László
Ének: Erőss Judit
– Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a kötelező távolság betartása miatt a helyek száma korlátozott!
A nézők beengedése a járványügyi protokoll betartása végett fél órával a kezdés előtt történik.
- Mindannyiunk egészségének megőrzése érdekében szíveskedjenek betartani a járványügyi előírásokat, így a szájmaszk viselését.
- 37,3 Celsius-fok fölötti testhőmérséklettel rendelkező nézőinket nem áll módunkban beengedni a nézőtérre.
A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója Kovászna Megye Tanácsa.
Táncsétány c. új előadásunk létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.