Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

SzNT – Október végén zárulhat az aláírások hitelesítéseA Székely Nemzeti Tanács által indított európai polgári kezdeményezés támogatására gyűjtött aláírásokat a szervezők több lépcsőben eljuttatták mind a 27 uniós tagállam illetékes hatóságához. Július 8-án a magyarországi polgároktól gyűjtött papíralapú aláírásokat adta át Budapesten a Nemzeti Választási Irodának (NVI) Dabis Attila, a kezdeményező polgári bizottság helyettes képviselője – egyben e bizottság magyarországi képviselője –, a Rákóczi Szövetség munkatársaival közösen (szám szerint 94 407 aláírást).

Ugyanezen a napon Viktor Jusel önkéntes a litvániai lengyel közösség által gyűjtött papír alapú támogatásokat adta át Vilniusban a litvániai választási bizottságnak (szám szerint 3 866 aláírást).

Egy héttel később, július 15-én Izsák Balázs, a kezdeményező polgári bizottság elnöke és munkatársai közösen nyújtották át az illetékes bukaresti hatóságnak a 149 845 romániai papíralapú támogatást.

Július 16-án este kapták meg a szervezők az Európai Bizottság informatikusainak visszajelzését, hogy elindult az a folyamat, melynek eredményeként az online támogató nyilatkozatok elérhetővé válnak az Európai Unió ellenőrző hatóságai számára egy külön erre a célra kialakított és titkosított digitális kapcsolaton keresztül. Ez a folyamat egyszerűbb és az eddigieknél is biztonságosabb, melyet most először alkalmazott az Európai Bizottság.

A tagállamok ellenőrző hatóságainak három hónap áll rendelkezésükre július 19-étől számolva, azaz attól a naptól, amikor a digitális aláírásokat megkapták az Európai Bizottságtól, hogy hitelesítsék az íveken, illetve a digitális felületen leadott aláírásokat.

A Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata

Sepsiszentgyörgy, 2021. július 21.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.