A szervezőknek is élmény volt megtapasztalni, hogy mennyire jól fogadta a sepsiszentgyörgyi, háromszéki és távolabbról érkező közönség az első SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált, hangzott el a hétfői kiértékelő sajtótájékoztatón. A május 26. és 29. között első alkalommal megtartott SepsiBook-ra a négy nap alatt körülbelül hétezren látogattak ki, remek hangulatot is teremtve a Sepsi Arénában.
2022. június 2-án, csütörtökön 18 órakor kerül sor az Erdélyi Művészeti Központ emeleti kiállítótermeiben Molnár Zoltán (1937–1999) festőművész kiállításának megnyitójára.
A tárlatot Szekernyés János műkritikus és Bordás Beáta, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője nyitják meg.
A kiállítás koordinátora: Musát Arnold.
Június a gyerekeké!
A Háromszék Táncegyüttes ebben a hónapban három szervezett előadás keretében viszi színpadra a frissen bemutatott Tánckincs című ifjúsági előadását Ivácson László rendezésében. Egy izgalmas játékra hívják a diákokat, akik okostelefonjaik segítségével kapcsolódhatnak be a virtuális múzeumi sétába, amely során nemcsak bemutatják a magyarság által megőrzött régebbi és újabb néptáncokat, hanem szintről-szintre haladva e táncok eredetével, a fejlődés, a változások okaival is foglalkoznak.
A szervezőiroda (jegypénztár) nyitvatartási rendje: Hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 10–14 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.
RO–520003 Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér, 1.
Tel/Fax: 0267 351 886, Tel: 0267 312 104, 0728 083 336
A Gyermeknap alkalmából, 2022 június 1-én, szerdán 11 és 17 órától, a Cimborák Bábszínház a társulat stúdiótermében játssza a Feketeország (r. Vajda Zsuzsanna) című bábelőadást, minden 5 év feletti nézőnek.
Az előadásokra a belépés díjtalan, mivel a helyek száma korlátozott, ezért előzetesen regisztrálni szükséges a 0755 335400 telefonszámon, Csüdöm Eszternél.
2022. június 1-én újra gyerekvárossá változik Sepsiszentgyörgy Főtere és az Erzsébet park. A szervezők az előző évekhez hasonlóan idén is sokszínű programkínálattal, tevékenységekkel, játékokkal és koncertekkel várják a kicsi és nagy gyermekeket a városközpontba.
Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a régió egyik legkiemelkedőbb kortárs táncfesztiválja, a FLOW, Sepsiszentgyörgyön 2022. június 27. – július 3. között. A szervezők az idei kiadásra is izgalmas, reprezentatív, a világ számos pontjáról érkező előadásokat hoznak el az érdeklődők számára, az aktuális tánctrendekbe nyerhetnek betekintést a résztvevők.
A CuccMucc Ifjúsági Művészeti Központ szervezésében kerül sor a Színoltó // Losonczy István kromatikái című kiállítás megnyitójára május 30-án, hétfőn 18:00 órától a Tein Teaházban. A tárlatot dr. Ütő Gusztáv egyetemi adjunktus nyitja meg. A kiállítás június 13-ig lesz látogatható, és a művész által tartott tárlatvezetéssel fog zárulni, melynek a pontos időpontját a szervezők a későbbiekben fogják jelezni.
Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
2022. május 26-án, csütörtökön 17 órától kerül sor az Egy korszak lenyomata. Válogatás Szigetvári Ferenc fotóhagyatékából című katalógus bemutatására és a Hónap műtárgya rendezvénysorozat keretében szervezett kamarakiállítás megnyitójára. Május utolsó csütörtökén a Székely Nemzeti Múzeum fotógyűjteménye kerül reflektorfénybe.
Izgalmas és sokszínű, irodalmi szövegekre, versekre épülő zenei koncertek színesítik az első SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál programját. Családoknak szól Berecz András mesekoncertje, akárcsak a gyerekverseket feldolgozó két fellépő: Huzella Péter, valamint a sepsiszentgyörgyi Mozsikácska. Kiskamaszokat várnak a Toldit mai hangon megszólaltató Bob és Bobék Orchestra fellépésére. Szerelmes versekből készült lemezéből hoz ízelítőt az ugyancsak háromszéki Mácsafej, és fellép a román szatíra hagyományát zenében művelő Fără Zahăr duó is. Bár a véletlennek köszönheti létrejöttét az irodalmárokból és zenészekből álló alkotócsoport, a Klasszik Lasszó, annál inkább berobbant a magyarországi zenei színtérre, és most a háromszéki közönség is megismerheti.
A Háromszék Táncegyüttes szeretettel vár mindenkit az évad utolsó táncházába a Park vendéglőbe, május 28-án este 8 órától!
A táncház táncoktatással kezdődik, Márton Edina-Emőke és Márton Csaba házigazdák sóvidéki táncokat fognak tanítani.
Muzsikál a Heveder zenekar és a Folker együttes.
A belépés díjtalan.
Alig három nap, és megkezdődik a Sepsi Arénában Sepsiszentgyörgy első könyvvására és kortárs irodalmi fesztiválja. A május 26. és 29. között sorra kerülő SepsiBook-on 40 erdélyi és magyarországi kiadó vesz részt, mintegy 30 standon kínálják majd a könyveket. Hétfői sajtótájékoztatójukon a szervezők a fesztivál kínálata mellett hasznos tudnivalókról is beszéltek.
2022. május 27-én, péntek 18 órakor kerül sor az Erdélyi Művészeti Központban Gergely István (1939–2008) szobrászművész kiállításának megnyitójára.
A tárlatot Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Deák Ferenc műkritikus és Bocskay Vince szobrászművész nyitják meg.
Kurátorok: Bordás Beáta és Gergely Zoltán
Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.