A Sepsiszentgyörgyi Kiss Béla Ikebana Kör és a Kónya Ádám Művelődési Ház ezen a tavaszon is megrendezi a Kiss Béla emlékének szentelt IKEBANA Kiállítást 2022. május 21-22-én. A kiállítás megnyitója szombaton, 21-én délelőtt 11 órától kezdődik, az érdeklődők nyílt műhelyeken is kipróbálhatják a virágrendezés művészetét. A kiállítás szombaton este 6 óráig és vasárnap délután 5-ig látogatható az 1956-os emlékparkban és a Kónya Ádám Művelődési Ház nagytermében.
Jevgenyij Svarc A sárkány című darabjának bemutatójára készül a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata Vladimir Anton rendező irányításával. A történet groteszk példázat a diktatúrák működéséről, elnyomókról és elnyomottakról, érdekekről és fondorlatokról. A bemutató előadást május 21-én, szombaton este 7 órától tartják a színház nagytermében.
Az Európai Szabad Szövetség (EFA / European Free Alliance) közgyűlése 2022. május 13-án, Las Palmasban Szilágyi Zsoltot, Az Erdélyi Magyar Néppárt külügyi és nemzetpolitikai kabinetjének a vezetőjét az elnökség tagjává választotta. A Székely Nemzeti Tanács és általában az erdélyi magyar autonómiatörekvés szempontjából ez egy fontos esemény. A pártszövetség frakciójával az együttműködés 2007-ben kezdődött, attól a pillanattól, amikor Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke az Európa Parlamenti választások után a frakció tagja lett.
2022. május 20-án, pénteken, 19 órakor, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron terme lesz a helyszíne ENYEDI PÁL és MÁRK ATTILA közös könyve, A Magyar Unitárius Egyház orgonái I. A Háromszék-Felsőfehéri és a Székelyudvarhelyi Egyházkör című kötet bemutatójának, a szerzők jelenlétében.
Köszöntőt mond Péterfi Ágnes unitárius lelkész, a könyvet méltatja Lőfi Gellért orgonaművész, karnagy.
A SepsiBook első kiadásán kiemelt szerepet kapnak a gyermek- és ifjúsági irodalommal kapcsolatos programok. Többek között a Kerekítő Manó, a Helka és A baba bab, az Imbusz mester és a Fásli utcai kórház, a Királylányok könyve, a Barátságháló, a Darwin-játszma, a Feketeleves, a Barni mesék és A Gömb szerzőjével lehet találkozni, ugyanakkor arra is lehetőség lesz, hogy szülők, pedagógusok kapjanak eligazítást a rendkívül gazdag gyerekkönyves kínálatban.
Véglegessé vált az első SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál programja. A május 26. és 29. között sorra kerülő rendezvényen 40 erdélyi és magyarországi kiadó vesz részt, mintegy 30 standon kínálják majd a könyveket. A SepsiBook négy nap alatt közel 80 irodalmi, könyves, zenés eseménynek ad otthont. Két színpadon, a Porondon és a Köröndön zajlanak a beszélgetések, míg a gyerekeknek szóló foglalkozások helyszíne a Grund. A rendezvényt a Sepsi Arénában tartják, a belépés ingyenes, a helyszínre buszjáratokat is biztosítanak.
A Székely Nemzeti Tanács már megalakulásának pillanatában nagy jelentőséget tulajdonított a székelység jelképeinek, nemzeti jellegzetességeinek, úgy tekintve, hogy a célként megfogalmazott területi autonómia részének kell tekinteni a székely terület himnuszát, zászlaját, címerét, saját nyelvét, kultúráját, hivatalos ünnepeit és határait. A történelmi hagyományokra építve alkotta meg Székelyföld címerét és zászlaját és kezdeményezte, hogy a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés nyilvánítsa a székely himnuszt Székelyföld himnuszává.
Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
Különös módon emlékezik meg a román politikai osztály és a román sajtó a székely himnusz centenáriumáról. Ha futólag áttekintjük a román sajtót, vezető román politikusok nyilatkozatait, amellyel reagáltak a román jégkorong-válogatott ljubljanai székely himnuszéneklésére, megállapíthatjuk: eme emlékezés nélkülözi a tiszteletet, amely egy nép, egy közösség himnuszát megilletné.
2022. május 12-én, csütörtökön 17 órától A Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a sepsiszentgyörgyi Lábasházban (Szabadság tér 7.) bemutatják Wanek Ferenc geológus, egyetemi oktató, tudománytörténész Fordulópontok és meghatározó személyiségek Erdély altalajkincseinek megismeréstörténetében 1920 előtt című kötetét.
2022. május 12-én, csütörtökön, 18 órától a Variart és a Dunatáj bemutatja Vargyasi Levente és T. Bányai Péter Keseredés című dokumentumfilmjét. A vetítést követően beszélgetésre kerül sor az alkotókkal.
2022. május 12-én, csütörtökön, 18 órakor, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében kerül bemutatásra Török Zoltán legutóbbi, Remete című könyve. A szerző beszélgetőtársa a rendezvényen dr. Szekeres Attila István történész.
Az Okuláré Projekt a Fiatal Drámaírók Háza és a Metro Works színházművészeti szabadiskola kezdeményezése. A város- és országhatárokat átívelő kortárs dráma-felolvasóest sorozathoz csatlakozott új helyszínként a Szimpla Sepsiszentgyörgy is.
A projekt célja, hogy teret biztosítson kortárs magyar pályakezdő drámaíróknak arra, hogy élőben,minél nagyobb közönség előtt próbálhassák ki magukat.
Születésének kilencvenötödik, halálának harmincötödik évfordulója alkalmából Harag György-emlékévet hirdetett 2020-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). A mindenkori egyik legelismertebb magyar színházi rendezőre könyvbemutatók, filmvetítés és diákszínjátszó-fesztivál mellett egy rangos életmű-kiállítással is megemlékeztek, melynek házigazdája elsőként a Gyulai Várszínház volt 2020 márciusában, majd Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Kolozsvár, Győr, Budapest, Szabadka és Bukarest voltak a kiállítás további helyszínei. A vírushelyzetnek is tulajdonítható, hogy csupán most, 2022-ben jutott el Sepsiszentgyörgyre is a tárlat, ahol május 10-én 17 órától nyitják meg, és utána három héten át látogatható lesz a Tamási Áron Színház előcsarnokában.
Negyedik alkalmához érkezett a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy Üveghang Akadémia nevű zeneelméleti, történeti és gyakorlati képzése, melyet idén hirdetett meg első alkalommal. Ezúttal a Codex Régizene Együttes lesz a vendégünk, akik a régizene rejtelmeibe kalauzolnak majd és hangszereket is ki lehet próbálni. A programra regisztrált hallgatók mellett szívesen látunk minden most bekapcsolódni vágyó zenekedvelőt is, május 11-én, 18 órai kezdettel a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban.