Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Légy a ma Petőfije! – Szónokverseny középiskolások számáraPetőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából szónokversenyt hirdet Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház. A pályázat célja a mai „modern” Petőfi Sándor bemutatása, megismerése a fiatal generáció szemszögéből.

A szónokverseny pályázatára sepsiszentgyörgyi 9-12. osztályos tanulók jelentkezését várják március 7-ig. Az Országgyűlés tavaly nyilvánította a 2022-es és 2023-as évet Petőfi Sándor emlékévvé a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. Ebből kifolyólag a jelentkezőknek saját, előre elkészített szónoklatukat kell előadniuk, amely korunk Petőfi Sándorának a megismeréséhez kapcsolódik.
A jelentkezők részvételi szándékukat a www.kultura.ro weboldalon jelezhetik.

Az első három helyezett értékes jutalomban részesül. Az első helyezett jutalma 1500 RON és egy könyvcsomag, a második helyezett jutalma 1000 RON és egy könyvcsomag, a harmadik helyezetté pedig 500 RON, valamint könyvcsomag. Az első helyezett, valamint a közönség díjban részesülő szónok lehetőséget kap az ünnepi rendezvénysorozaton való fellépésre.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, Kónya Ádám Művelődési Ház

(A Kónya Ádám Művelődési Ház közleménye)

0
0
0
s2smodern
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.