Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Átöltözés - fotó Kátai Jocó2022. március 9-én István Ildikót és barátait látjak vendégül a Háromszék Táncegyüttes. A népzenei koncert 18 órától kezdődik a Háromszék Táncstúdióban.

A Háromszék Táncegyüttes ujra színpadra visszi az Átöltözés c. néptánc-színházi előadást, március 10-én 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Táncstúdióban mutatják be az Ivácson László által rendezett produkciót.

 

István Ildikó és BarátaiIstván Ildikó és Barátai - népzenei koncert

Március 9. (szerda), 18:00 – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió

István Ildikó 1987 óta a magyar népdal és néptánc elkötelezett művelője, és már több évtizede oktatója is. Székelyudvarhelyen már diáklányként voltak fellépései az akkori Venyige együttessel, majd 1990-től tíz éven át a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes énekese és táncosa. Sepsiszentgyörgyre költözése után a Művészeti Líceum néptánc szakosztályánál tanít, 2006-tól a Művészeti és Népiskola népdal és néptáncoktatója.

A koncerten hangszeren kísérik: Csibi Szabolcs, Lőrinczi Zsolt, Melkuhn Róbert, Mihály Pál...és mások.

 

Háromszék Táncegyüttes – ÁtöltözésÁtöltözés

Március 10. (csütörtök), 19:00 – Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió

Bővebben az előadásról: Átöltözés - Háromszék Táncegyüttes 

A koncertre és az előadásra jegyeket a Központi Jegyirodában vásárolhatnak az érdeklődők.

Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőtől csütörtökig 9-16 óra között, pénteken 9-13 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267-312104


Felhívják nézőink figyelmét, hogy a hatályban lévő intézkedések értelmében a Háromszék Táncstúdió épületébe a 12 év feletti személyek a következő névre szóló, dátummal ellátott dokumentumok egyikének felmutatásával léphetnek be:

  • SARS-CoV-2 elleni, QR-kóddal ellátott oltásigazolással (melynek érvényessége a teljes oltási program befejezésétől számított 10 nap után kezdődik);
  • 72 óránál nem régebbi negatív SARS-CoV-2 fertőzésre vonatkozó RT-PCR teszteredménnyel;
  • 48 óránál nem régebbi, a SARS-CoV-2 fertőzésre vonatkozó igazoltan negatív gyors antigén teszteredménnyel;
  • a SARS-CoV-2 fertőzésen való átesésről szóló igazolással (amely a megfertőződéstől számított 15. nap és 180. nap közötti periódusban érvényes);
  • A védőmaszk viselése továbbra is kötelező.

(A Háromszék Táncegyütes közleménye | fotó: Kátai Jocó)

 

 

A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója Kovászna Megye Tanácsa.

0
0
0
s2smodern
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.