2022- április 1. és 10. közötti időszakban, második alkalommal szerveznek Spanyol Filmnapokat a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban, amelynek keretében az alkotások a spanyol filmekre jellemző provokatív témákat járnak körül, megfelelő művészi szintű tálalásban.
A vetítéssorozat ötlete annak az ürügyén született, hogy a spanyol filmművészet nagy rendezőegyéniségének, Pedro Almodóvarnak (Tűsarok, Mindent anyámról, Beszélj hozzá, stb.) a legújabb filmjét, a Párhuzamos anyák (2021) címűt, április 1-től lehet látni a romániai mozik műsorkínálatában, Penélope Cruz és Milena Smit főszereplésével. Ez a film, a filmnapokon bemutatott több alkotással együtt - Anya (2019) – Marta Nieto főszereplésével, Mama (2015) - szintén Penélope Cruz főszereplésével, - az anyaság probléma-halmazait boncolgatja, intim drámákat látunk, az anyaság megélésének különféle módjait, a gyerekekhez fűződő nem felhőtlen viszonyokat, amelyek érzelmi, morális, de néha jogi kérdéseket is feszegetnek. Ezekről és más az anyaság témájához kapcsolódó kérdésekről kezdeményeznek beszélgetést a közönség bevonásával, Lázár-Prezsmer Endre programfelelős-házigazda és meghívottja Tamás Dénes író, egyetemi adjunktus, az április 7-ei Párhuzamos anyák című film vetítése után.
Párkapcsolati témában, a társ erőteljes hiányának a megélése van ábrázolva egy korábbi Almodóvar alkotásban, az Emberi hang (2020) rövidfilmben, mely Jean Cocteau rádiójátéka alapján készült és Tilda Swinton zseniális játéka tesz felejthetetlenné.
A Truman (2015) című filmben egy régi barátság kötelékei kerülnek más megvilágításba, nem várt helyzetek sorozatán keresztül, korunk halálos betegségének utolsó stádiumának a hatására. Az ugyancsak Cesc Gay által rendezett legújabb alkotásban, a Szenvedélyes szomszédok (2021) című tragi-komédiában egy párkapcsolat szexuális élete kerül más megvilágításba a szomszédok szenvedélyes együttléteik tükrében.
A Berlini Filmfesztiválon díjazott alkotás, az 1993 nyara (2017) egy árván maradt hatéves kislány történeteit, a rokonok által nyújtott új világban való eligazodását meséli el, felkavaróan de szerethetően.
A tematikai és műfaji sokszínűség fenntartása érdekében, helyet kap a kínálatunkban A briliáns csel (2021), című film is, mely a 2010-es foci világbajnokság idejére időzített, kivitelezhetetlennek tűnő bankrablás történetét meséli el egy feszültségekkel teli akcióthrillerben.
A Spanyol Filmnapok programja és információk a filmekről megtalálhatók a mozi honlapján, valamint helyeket is itt lehet foglalni a filmekre, a www.arta.cityplex.ro oldalon, vagy a 0787526102 –es telefonszámon, a mozi pénztárának a nyitvatartási idejében.
A Spanyol Filmnapok részletes programja:
Párhuzamos anyák (2021)
- Április 1. - 21:00 h / Április 5. - 20:30 h / Április 9. - 21:00 h
- Április 7. - 18:00 h – meghívott: TAMÁS DÉNES író
Emberi hang (2020)
- Április 1. - 20:00 h
- Április 9. - 20:00 h
A briliáns csel (2021)
- Április 2. - 20:45 h
- Április 8. - 20:45 h
Szenvedélyes szomszédok (2020)
- Április 3. - 19:00 h
- Április 7. - 20:45 h
Anya (2019)
- Április 6. - 18:30 h
- Április 10. - 20:30 h
1993 nyara (2017)
- Április 2. - 19:00 h
- Április 8. - 19:00 h
TRUMAN (2015)
- Április 3. - 20:30 h
- Április 6. - 20:45 h
Ma Ma / Mama / Ma Ma (2015)
- Április 5. - 18:30 h
- Április 10. - 18:30 h
A filmeket román felirattal vetítik.
Info: www.arta.cityplex.ro