Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Erdélyi turnéra indul az Osonó Színházműhely2022. május 3-6. között négy település, Szilágycseh, Nagykároly, Nagyvárad és Érmihályfalva középiskolás diákjai láthatják az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című, a fiatalok személyes történeteit feldolgozó előadást. A turné annak a komplex projektnek a része, amelyet a Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional támogatott.

A társulat #Reaktiv elnevezésű projektje március- november időszakban zajlik és legfontosabb célja, hogy öt település középiskoláiban, mintegy 250 diák és 50 tanár számára a színház, a film és a drámajáték segítségével impulzust és lendületet adjon a Covid19 utáni időszak újrakezdéséhez. Az említett öt település középiskolái mellett, a projektben ötödikként a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum szerepel, ahol a különböző tevékenységekre május folyamán kerül sor.

A #Reaktiv első szakaszában, társulatunk két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár március végén csapatépítő és önismereti műhelyfoglalkozást tartott a fiatalok és tanáraik számára. A tréningek jó helyzetnek bizonyultak arra, hogy az elmúlt két év és főként az online oktatásban kialakult nehéz helyzetek után, úgy a fiatalok, mint a tanárok motivációt kapjanak a munkához, a tanuláshoz és megtapasztalják a személyes kapcsolatok és főként a közösségben való létezés és együttműködés fontosságát.

A turné is ehhez a folyamathoz kapcsolódik, hiszen mindenik előadást közönségtalálkozó követ, amely teret ad a közös gondolkodásra, a dokumentarista produkcióban felvetett témák és problémák megvitatására. A Fazakas Misi által rendezett előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat. A produkció eddig 588 alkalommal került bemutatásra 3 kontinens 24 országának 210 településén.

A #Reaktiv projekt egy olyan drámatáborral zárul, amelyben a partneriskolákból kiválasztott diákok és tanárok vesznek részt. A tábor egyik kiemelt célja a színházi és önismereti műhelyfoglalkozások mellett egy 15 perces rövidfilm elkészítése, amely a résztvevő fiatalok és tanárok kreativitását és saját, személyes tapasztalataikat segítségül hívva, a jelenkori oktatási helyzetre reflektál.

Az Osonó Színházműhely és annak jogi háttere, a Bolyongó Színházi Egyesület egy olyan független, alternatív színházi kezdeményezés, amely a létrejövő előadásokon túl párbeszédre törekszik a közönséggel, annak érdekében, hogy inspirációt adjon, hogy felelős és kreatív emberként keressék meg helyüket a társadalomban. A színházi, oktatási és szociális projekteken keresztül, az Osonó intenzív élményt biztosít a résztvevők számára, hogy saját önismeretük és másokkal való kapcsolataik fejlesztését elősegítse. A független társulat célja, hogy korunk mindennapi történéseit felismerje, művészi alkotássá formálva alternatív megoldásokat keressen.

A társulat a közelmúltban az Európai Parlament értékelése által az Ifjúsági Nagy-Károly Díj Nemzeti győztese lett, előtte Regisztrált Tehetségponttá, majd Európai Tehetségponttá vált és magáénak tudhatja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díját is.

Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, Kalotai Máté, Bocsárdi Panna, Hubbes Matyi, Kurkó Karolina
Technikus: Csortán Géza
Rendező: Fazakas Misi

A turné programja:

  • Május 3, 20:00: Szilágycseh, Művelődési Ház
  • Május 4, 13:00: Nagykároly, Szent László Közösségi Ház
  • Május 5, 12:30: Nagyvárad, Ady Endre Elméleti Líceum- díszterem
  • Május 6, 12:00: Érmihályfalva, Érmihályfalvi 1-es számú Szakközépiskola
0
0
0
s2smodern
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.