Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

32. Népzene- és Néptánctalálkozó SepsiszentgyörgyönKét év szünet után újra megrendezésre kerül a Népzene- és Néptánctalálkozó 2022. november 11-12. között Sepsiszentgyörgyön. A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány közös rendezvénye idén harminckettedik kiadásához érkezik.

A rendezvény fő programsorának idén is a Sepsi Aréna ad otthont november 12-én, szombaton, ahol a szervezők gazdag kínálattal várnak minden korosztályt. Színvonalas gálaműsorok keretében néptáncosok és népzenészek több generációja lép színpadra. Megrendezésre kerül a 8. Székelyföldi Legényesverseny, lesz viseletbemutató, tánc- és énektanítás, filmvetítés, hangszersimogató, fotósarok és fotókiállítás is. Fergeteges koncertek, többek közt a Rendek között, vonók mögött népzenei koncert, valamint Paár Julcsi és zenekara várják az érdeklődőket. A délelőtti órákban gazdag gyermekprogrammal készülnek a szervezők. 14 gyermek néptáncegyüttes és közel 400 fiatal mutatkozik be az Aréna nagyszínpadán, ezen kívül érdekes gyermekfoglalkozásokkal, kézműves vásárral és számos egyéb programmal várják a kicsiket és nagyokat az Arénába.

A rendezvény kiemelt meghívottja a Duna Művészegyüttes, a társulat két előadással gazdagítja a 32. NNT programját. November 11-én, pénteken 19 órától a Makovecz Imre emlékére készült Héttorony c. produkciójukat mutatják be a Tamási Áron Színházban. Másnap, november 12-én 20 órától a Sepsi Arénába várják a nézőket a Szerelmünk, Kalotaszeg c. táncszínházi előadásukra.

Az Arénához óránként ingyenes autóbuszjárat indul:
Az Arénához óránként ingyenes autóbuszjárat indul:

Program:

November 11., péntek

16:00 – Flashmob // Főtér
17:30 – Filmvetítés: Válaszúti hegy aljába’ – Portréfilm Kallós Zoltán néprajzkutatóról // Háromszék Táncstúdió
19:00 – Duna Művészegyüttes: HéttoronyMakovecz Imre emlékére. Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt. Táncszínházi előadás // Tamási Áron Színház
20:30 – Táncház (zenél a Heveder Banda, a Folker Együttes, a Finom zenekar, kolozsvári zenészek) // Tamási Áron Színház előcsarnoka

November 12., szombat – Sepsi Aréna

10:00 – Kapunyitás
10:00-21:00 – Kézműves vásár és könyvvásár
10:00-21:00 – Ádám Gyula fotókiállítása
10:00-21:00 – Kolozsi Ildikó és Csala Eszter Végtelen szálak – nemezkiállítás
10:00-21:00 – Miklós János és Miklós-Papp Zsuzsanna: Zsuzska folksufnija - népviselet kiállítás
10:00-21:00 – Bálinth Zoltán régiség gyűjteményének kiállítása
10:00-15:00 – Gyereksarok a Guzsalyas ház, a Tündérvár Egyesület és a Bodvaj Egyesület együttműködésével // Vásártér
10:30-11:50 – Aprók Gálája // Nagyszínpad és küzdőtér
10:30-13:00 – VIII. Székelyföldi Legényesverseny // Táncházterem
10:30-11:50 – Filmvetítés: Háromszéki népi mesterségek (Alkotók: Simon József, Kinda István, Vargyasi Levente) // Konferenciaterem
12:00-13:00 – Paár JulcsiHangoló: Kerekerdő. Interaktív mesekoncert // Nagyszínpad és küzdőtér
12:00-13:00 – Könczei Csongor: A romániai magyar néptáncmozgalom története Erdélyben – könyvbemutató //Konferenciaterem
13:10-14:30 – Fiatalok Gálája // Nagyszínpad és küzdőtér
13:00-14:00 – Pozsony Ferenc: Medvetáncok moldvai csángó magyaroknál – szakmai előadás // Konferenciaterem
13:00-14:30 – Eszközös tánctanítás Németh Nóra és Babinecz Sándor vezetésével (Hagyományok Háza) // Táncházterem
14:00-14:45 – Hangszersimogató a Folker zenekarral // Zenedoboz terem
14:00-15:00 – Székely Melinda: A széki viselet rituális funkciói – szakmai előadás // Konferenciaterem
14:45-15:15 – Énektanítás István Ildikó vezetésével: székelyderzsi népdalok // Zenedoboz terem
15:00-16:00 – Mesés Aurora FolkGlamour Divatbemutató, avagy a magyar népmesék, balladák, legendák életre kelnek // Táncházterem
15:15-15:45 – Benkő Éva mesél // Zenedoboz terem
15:45-16:15 – Énektanítás Erőss Judit vezetésével: bukovinai népdalok //Zenedoboz terem
16:00-20:00 – Filmvetítés: HangŐrző – kisfilmek fiatal erdélyi népzenészek és népdalénelesekről (kiadja az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete) // Konferenciaterem
16:00-16:50 – Erdélyi Néptánctudás Tár Gála // Nagyszínpad
12:00-20:00 – Fotósarok // Vásártér
17:00-18:00 – Hagyományőrzők Gálája // Nagyszínpad
18:30-19:30 – Rendek között, vonók mögött – Népzenész sorsok a XXI. századból. Népzenei koncert // Nagyszínpad
20:00-21:00 – Duna Művészegyüttes: Szerelmünk, Kalotaszeg. Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt. Táncszínházi előadás // Nagyszínpad
21:00 – Táncház és folkkocsma (zenél a Heveder zenekar, a Folker együttes, a Finom zenekar, kolozsvári zenészek és zenészbarátok).

Jegyek október 20-tól kaphatók!
A 32. Népzene- és Néptánctalálkozó előadásaira és programjaira a Központi Jegyirodában, illetve a helyszínen vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők
Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőtől szerdáig 8-16 óra között, csütörtökön 17 óráig, pénteken 8-15 óra között. Telefonszám: 0267-312104.

Jegyek ára:

  • Duna Művészegyüttes Héttorony c. előadása: 30 lej - Az előadásra szóló belépő egyben a péntek esti táncházba való belépést is biztosítja!
  • Válaszúti hegy aljába’ – Portréfilm Kallós Zoltán néprajzkutatóról- 10 lej
  • Pénteki táncház: 15 lej
  • Aréna napijegy felnőtteknek: 50 lej
  • Aréna napijegy gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak: 25 lej
  • Elővételben kedvezményes Aréna napijegy: 40 lej – Kedvezményes jegyek november 10-ig kaphatók, korlátozott számban!

Szervezők: Háromszék Táncegyüttes, Lajtha László Alapítvány
Támogatók: Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Bethlen Gábor Alap, Csoóri Sándor Alap, Nemzeti Kulturális Alap
Partnerek: Kovászna Megyei Művelődési Központ, Hagyományok Háza Hálózat Erdély, Romániai Magyar Néptánc Egyesület, Salvatore Egyesület, Tamási Áron Színház
Szponzorok: Bertis Kft., Csíki Sör Manufaktúra, Csíki Csipsz, Elenis Group, Diószegi Kft., Biborteni Aqua Srl., Choco Pack Srl.
Médiapartnerek: Háromszék Napilap, Székely Hírmondó, Székelyhon, Sepsi Rádió, Erdélyi Magyar Televízió, Maszol, Sláger Rádió, Rádió GaGa, Brassai Magyar Adás, Erdélyi Médiatér, Magyaradás, Marosvásárhelyi Rádió, Sepsiszentgyörgy.info, Régió Rádió, Játéktér


Flashmob a főtéren – 2022. november 11.


Duna Művészegyüttes: Héttorony – Makovecz Imre emlékére. – 2022. november 11.
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt. Táncszínházi előadás


 Táncház – 2022. november 11.


Szombati hangulatképek – 2022. november 12.


Duna Művészegyüttes: Szerelmünk, Kalotaszeg – 2022. november 12.
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.