Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Szekely Nemzeti Tanacs korut 2022Ez év október 27-én egy közleményben tájékoztattam a közvéleményt arról, hogy szeptember 19-én a román rendőrség autója követett bennünket, amikor Székelyföld egyik útvonalán - a makfalvi székely szekérúton – végighaladtunk, és polgármestereket kerestünk meg, emberekkel tanácskoztunk Székelyföld jövőjéről. Lucian Nicolae Bode belügyminisztert tájékoztattam erről a jogsértésről, és magyarázatot kértem ennek okairól.

November 2-án érkezett meg a Román Belügyminisztérium főfelügyelőségének válaszlevele, amely elismeri, hogy az adott útvonalon megfigyeltek és követtek bennünket, azzal indokolva ezt, hogy a „negatív események” megelőzése, a közrend és a közbiztonság fenntartása volt a Hargita megyei rendőrök feladata. A válaszlevél nem tér ki a beadványunknak arra a kérdésére, amely a közrend fenntartására vonatkozó stratégiával kapcsolatos, és amely az autonómiatörekvést „bűnügyi jelenségként” – románul: fenomen infractional – minősíti. A kérdésünk az volt, hogy ez a stratégia érvényes-e még?

A Belügyminisztérium válasza után el kell gondolkoznunk azon, hogy a rendszerváltás előtt a román állampolgárok hatósági megfigyelése sem ütközött az akkori törvényes előírásokba, mégis, akik aktívan részt vettek ebben, azon személyek neve egy táblázatban olvasható a Szekuritáté Tevékenységét Ellenőrző Országos Tanács honlapján. Ezt a táblázatot a közvélemény szégyentáblának tartja. Mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a mai politikai megfigyelések közreműködőinek, elrendelőinek, végrehajtóinak neve a nyilvánosság előtt egy hasonló szégyentáblán megjelenjen?

A Románia belügyminiszteréhez címzett levélben több olyan eseményt is említettünk, amely a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés tagjainak a zaklatását célozza. Nyilvánvalóvá vált, hogy a pervesztes román állam nem veszi tudomásul az Európai Bíróság döntéseit, és más, jogállamra nem jellemző eszközökhöz nyúl, hogy a kezdeményezőket a céljaiktól eltántorítsa. Szándékunkban áll, hogy erről egy részletes anyagot állítsunk össze, és tájékoztassuk erről az Európai Unió intézményeit.

Jelen közlemény mellékletét képezi a Lucian Nicolae Bode belügyminiszterhez írt beadványunk, illetve a Belügyminisztérium válaszlevele.

Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely,
2022. november 15.

Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.